Óvodaudvar-felújítási program indul Székesfehérváron

2020.08.10. 13:48
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. augusztus 10. (hétfő) 
Vadonatúj játékok, burkolatok öt intézményben jövő tavaszig.      Galéria  
 
 
 
 
 
 
Játszóudvar-felújítási programot indít Székesfehérvár Önkormányzata öt városi óvodában egy nyertes uniós pályázatnak köszönhetően.  A közel 186 millió forint értékű és mintegy 900 gyermeket érintő projekt keretében új játszóeszközöket szerelnek fel, illetve korszerűsítik az udvarokat. A bontás két intézményben már elkezdődött, így a munka java még hátravan, azonban a tervek szerint 2021 márciusára mind az öt intézményben végeznek a felújítással. A Napsugár Óvodában rendezett sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott az intézményeknek a rendkívüli időszakban és a nyáron  végzett munkájukért.

A Tolnai Utcai Óvoda Sziget Utcai Tagóvodáját, valamint a Ligetsori, az Árpád Úti, a Napsugár és a Szivárvány Óvodát érinti az udvarfelújítási projekt. A Széchenyi 2020 program keretében zajló munkálatokat közel 186 millió forint, teljes egészében uniós forrásból valósítja meg Székesfehérvár Önkormányzata.

A Napsugár Óvoda udvarán az intézmények vezetőinek, az érintett körzetek önkormányzati képviselőinek és a kivitelező képviselőjének a részvételével rendezett projektnyitó sajtótájékoztatón Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott az óvodák dolgozóinak. Mint fogalmazott, ez a nyár nem olyan, mint amilyennek azt megszoktuk, többek között a szabadságolások szempontjából. A családok jelentős részérénél február és június között már elfogyott a szabadságok jelentős része, így szükség volt arra, hogy az óvodák nyáron is nyitva tartsanak. „E tekintetben az elmúlt években már sok változás történt, azonban a jóval nagyobb gyereklétszám miatt idén az óvodapedagógusok is sokkal nehezebben tudnak szabadságra menni. Szeretnék köszönetet mondani a fehérvári óvodákban dolgozó valamennyi szakemberünknek, mert rengeteget segítenek a város közösségének, a családoknak.”

Hozzátette, hogy az óvodaudvarok felújításával most egyszerre 900 gyereknek szereznek örömet, ám ez a szám az idő előrehaladtával nagyobb lesz a hosszú távon fenntartott intézményekben. A teljes udvarrekonstrukciók során nagy hangsúlyt helyeznek a szigorú biztonsági szabályok betartására. A munkaterületet már júniusban átadták, és 2021 márciusáig befejezik a projektet.

Mészáros Attila alpolgármester arról beszélt, hogy az udvarokra sok új játszóeszköz kerül, több meglévő, elégtelen műszaki állapotú játékot kicserélnek vagy javítanak, de megújulnak a burkolatok és a zöldfelületek is. Hangsúlyozta: „Az elmúlt években a KÉPES program keretében számos óvodaudvar már elkészült, és már csak a mostani öt van hátra. Ha ez megvalósul, akkor elmondhatjuk, hogy az óvodáink jelentős része mind belülről, mind pedig kívülről megújult, ami nagyon szó, és nagyon nagy munka volt az elmúlt években. A közösség, ami a fehérvári óvodákat igazgatja, valamint a dolgozók és a gyerekek abszolút megérdemlik, hogy méltó körülmények között töltsék a mindennapjaikat!”

A nagyszabású beruházásért a házigazda Napsugár Óvoda vezetője, Mályi Lilla mondott köszönetet az érintett intézmények nevében. Hozzátette, hogy az udvarok, amellett, hogy kényelmi terek, fontos részei a nevelésnek is. „Az időjárás miatt április végétől, május elejétől nagyjából novemberig a napjaink nagy részét az udvarokon töltjük, melyek így az épületek kiterjesztését is jelentik. Nem mindegy, hogy a gyerekekkel milyen körülmények között tudunk foglalkozni. Nagyon fontos, hogy az itt töltött idő mindig fejlesztő hatású legyen!” Csak a Napsugár Óvodában 180 gyerek használja, koptatja nap mint nap az eszközöket, a burkolatokat, melyeket most kicserélnek, illetve javítanak.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Molnár Artúr

 



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.