A Jávor Ottó téren a lengyelországbeli temetéssel egy időben emlékeztek meg Janusz Wójcik költőről, városunk Tiszteletbeli Polgáráról, aki évtizedeken keresztül ápolta a magyar-lengyel kapcsolatokat, és tett az értékek kölcsönös megismertetéséért. A rendezvényen emlékező beszédet mondott Jerzy Snopek lengyel nagykövet, Róth Péter alpolgármester és Bobory Zoltán költő. 

Ma temették el Lengyelországban Janusz Ireneusz Wójciklengyel költőt, publicistát, kulturális szervezőt, Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgárát, aki több évtizeden keresztül tett a magyar-lengyel kapcsolatok ápolásáért, a magyar kultúra, történelem és Székesfehérvár értékeinek megismertetéséért. A Jávor Ottó téren a Katyń emlékkeresztnél tartottak megemlékezést, egy időben a Brzegben tartott temetéssel.

Bobory Zoltán költőtárs, a Vörösmarty Társaság elnöke felidézte, hogy az emlékkereszt állításában is óriási szerepe volt Janusz Wójciknak. A veszteség gondolatait Az új utakon is együtt című versében fogalmazta meg: „Aki nem ismert akadályt, fáradtságot,/ kedvét, hitét – történhetett akármi –/ soha nem veszítette el, s felültetett/ minket maga mellé virágos kocsijára,/ hogy bejárjuk együtt az Odera, Visztula,/ a Duna, Tisza vagy a mi kis Sárvizünk/ csodálatos partjait, szigeteinket,/ hogy végigvezessük egymást a két nép/ mindig ölelkezve átjáró történelmén,/ az nem lehet, hogy nincs többé velünk…”

Székesfehérváron ismerte meg az elhunytat Jerzy Snopek lengyel nagykövet: erős, aktív ember benyomását tette rá. Később megismerkedett a verseivel is, és szomorúan fogalmazta meg, hogy a közösen tervezett irodalmi estet már nem tudják megrendezni. A temetéssel egy időben zajló megemlékezés jelképes, fogalmazta meg, hiszen a Katyńkereszt az emlékezet szimbóluma, majd a klasszikus lengyel költő, Adam Mickiewicz kapcsolódó sorait idézte.

Róth Péter alpolgármester emlékező beszédében felidézte a közös munkát, melyet a lengyel-magyar barátság megünneplésére szervezett rendezvénysorozatokkal, a két nép kulturális kapcsolatának építésében végeztek. Az alpolgármester kifejezte: „Megtapasztalhattam azt Janusz Wójcik személyében, hogy neki nemcsak szó, hanem megélt valóság az, hogy ez a két nép összetartozik itt Közép-Európában.” – majd a 2019-ben, a tiszteletbeli polgári cím átadásakor elhangzott méltatásból idézett: „Munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan közvetlen baráti kapcsolat alakulhatott ki Székesfehérvár, Fejér megye valamint Opole városa és régiója között, mely lehetővé tette a múltban és a jelenben is a változatos és számos szakterületre kiterjedő együttműködést. A Vörösmarty Társaság által szervezett nemzetközi költői és irodalmi programok rendszeres közreműködője, a székesfehérvári lengyel vonatkozású civil programok aktív részvevője. 2017-ben önálló költői estet is adott a székesfehérvári Városháza Dísztermében. (…) Szívének talán mégis az a legkedvesebb munka, amelyet az ifjúság érdekében végezhet. Fiatalok tömegeivel ismertette és szerettette meg a magyar költészetet, kultúrát, történelmet, és mindig kiemelten foglalkozik Székesfehérvár szerepével.”

A megemlékezés koszorúzással zárult: a nagykövet Andrzej Straszewskivel, a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökével hajtott fejet, majd a résztvevők a keresztnél elhelyezték az emlékezés virágait, majd elénekelték a lengyel és a magyar himnuszt. A megemlékezésen Cserta Balázs működött közre klarinéton, P. Maklári Éva Cséby Géza versét mondta el.


A megemlékezésen készült fotók letölthetőek a Galériából!




                                             

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr