Volt egy nemzedék…

2020.10.22. 17:39
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. október 22. (csütörtök)
A Szemek tévéjáték díszbemutatója. Galéria
 
 
 
 
 

Az ünnep előestéjén tartották a Szemek című tévéjáték díszbemutatóját. Csütörtökön délután a Barátság moziban Polgármesteri elismerő emlékérmet vehetett át dr. Perényi István. Az idén 90 éves, köztiszteletben álló fehérvári állatorvos 1956-ban a forradalom és szabadságharc idején készült, a székesfehérvári eseményeket megörökítő fotói szolgáltak a helyi alkotók által készített film alapjául. Az elismerést dr. Cser-Palkovics András adta át, és a vetítés előtt köszöntötte a film készítőit.


„Volt egy nemzedék, amely úgy döntött, hogy nem akar többé lefüggönyözött ablakok mögött élni. Egy nemzedék, amely azt mondta: a szó már nem elég. Nem voltak tábornokaik, nem volt hadseregük, sem haditervük. Csak ökölbe szorított kezük – és tiszta szívük” – ezekkel a mondatokkal kezdődik az a tévéjáték, amellyel ebben az évben emlékezik Székesfehérvár az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. A film az azonos című, eredetileg a Városház téri színpadra álmodott szabadtéri előadás televízióra alkalmazott változata.

Idén a járványhelyzet miatt elmarad a hagyományos október 23-i utcaszínházi bemutató, helyette született meg a Szemek című tévéjáték, amely ebben az évben is az 1956-ból fennmaradt fehérvári dokumentumokra épül. A film főszereplői a Kodolányi János Gimnázium diákjai, mellettük felnőtt szereplők is játszanak a produkcióban, amelyet Matuz János, a Fehérvári Programszervező Kft. művészeti intendánsa írt és rendezett. A filmet október 23-án, pénteken 19.20 órai kezdettel láthatják a nézők a Fehérvár Televízióban, amelynek munkatársai is közreműködtek a tévéjáték elkészítésében.

A Szemek díszbemutatóját a Barátság moziban tartották az ünnep előestéjén, csütörtökön. Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte: a március 15-i és október 23-i megemlékezések új értelmet kaptak az utcaszínházi alkotásokkal, és megszólították az ünnepek alkalmával a fehérváriakat. „Bár a járvány meghiúsította a Városház téri bemutatót, a közösségi összefogásnak köszönhetően megszületett e tévéjáték, amelyben a fiatalok közelebb hozzák a 64 évvel ezelőtti történéseket. Közelebb hozzák azt is, hogy nem volt feltétlenül mindig természetes az a szó, hogy szabadság. Azt kívánom, hogy a vélemény legyen szabad, és szabadon élhessük meg a mindennapjainkba azokat az értékeket, amelyeket tisztelünk, követünk, ápolunk. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a múlt ismereteit át kell adnunk a következő generációnak, hogy soha ne feledkezzünk meg azokról a hőseinkről, akik, ha kellett, életüket, szabadságukat áldozták a hazáért, a szabadságunkért.”

Dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a film résztvevőinek, és a filmvetítés előtt Polgármesteri elismerő emlékérmet adományozott dr. Perényi Istvánnak az 1956-os forradalom és szabadságharc idején Székesfehérváron végzett, pótolhatatlan filmdokumentáció megörökítéséért. Dr. Perényi István tizenkét-tizenhárom évesen vett először gépet a kezébe. Az állatorvosi egyetemen szerzett diplomát, és 1954-ben kezdte gyógyító tevékenységét Székesfehérváron. A fényképezőgéppel azonban egy életre szóló szövetséget kötött, és 1956 októberében munkahelyének ablakából és a különböző helyszíneken örökítette meg a fehérvári történelmi eseményeket.

A Szemek című – a rendező által a doku-ballada műfajába sorolt – darabban szereplő figurák közül többen is létező személyek, a forradalom helyi eseményeinek tragikus sorsú alakjai, akik több életkorban is megjelennek az alkotásban: általános iskolás, majd középiskolás diákként és pályakezdő szakmunkásként is láthatjuk őket a 64 évvel ezelőtti történéseket megidéző alkotásban. Ahogyan az már hagyomány a városban, most is egy fehérvári középiskola adta a szereplőgárda többségét: ebben az évben a Kodolányi János Gimnázium diákjaival dolgozott együtt Matuz János. A diákok mellett felnőtt szereplőket (többek között az iskola pedagógusát, a Polgármesteri Hivatal munkatársát, a Szabad Színház tagjait és a Programszervező Kft. munkatársait) is láthatjuk a produkcióban. Érdekesség, hogy a filmben megjelenik az 1956-os események egyik résztvevője, Sinka Jenő is, akit a forradalom utáni megtorlás idején diákként ítéltek börtönbüntetésre. A mintegy 50 perces tévéjáték forgatási és utómunkálataiban a Fehérvár TV szakemberei működtek közre.

Az ünnepre készült alkotást az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulójának tiszteletére 2020. október 23-án, pénteken 19.20 órakor mutatja be a Fehérvár TV.

A bemutatón készült fotók letölthetőek a Galériából.




                                                         - Vége -

szöveg: Csordás Csilla (ÖKK), Hajnal Csilla (Fehérvári Programszervező)
fotó: Simon Erika 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.