Hosszú idő után újra személyesen találkozhattak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói és oktatói: ma rendezték a Kar diplomaosztó ünnepségét.

 

Az Önkormányzat nevében Mészáros Attila alpolgármester gratulált először a fiatal mérnököknek, megköszönve, hogy hozzájárultak a város ifjúsági életéhez, és színesítették tanulmányaikkal, sikeres versenyeredményeikkel, az egyetemi rendezvényeikkel, gólyatúráikkal a város mindennapjait. „Érezzétek, hogy a tudásotokban mennyi erő és főként: mennyi lehetőség van. De azért az is igaz, hogy a tudásotoknak is van lejárati ideje. Amit ma ti tudtok, az holnap annyit ér, amennyire képesek vagytok a változó igényekhez igazítani és gyarapítani. Amit tanultatok, az fontos. Amit megjegyeztetek, az még fontosabb. És amit holnap fogtok tudni, az a legfontosabb. Használjátok ismereteiteket és képességeiteket arra, hogy tudásotok élő, hasznos maradjon. De ne feledjétek: a tudás csak a jó szándékkal együtt válik értékké!” – fogalmazott. Az alpolgármester az élő kapcsolatok megőrzésére, az alázat és a bizalom fontosságára hívta fel a figyelmet, amit csak egy megtartó közösség tud táplálni. A jókívánságait pedig azzal zárta, hogy minél többen maradjanak Székesfehérváron, és itt kamatoztathassák tudásukat, rátermettségüket.

 

Köszöntő beszédében Dr. Seebauer Márta oktatási rektorhelyettes megköszönte a végzősöknek, hogy az Óbudai Egyetemet választották, és reményét fejezte ki, hogy a hallgatók számára felépített akadálypálya – azaz a képzési program – jó felkészítést adott a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez: „Ez a technológiai fejlődés, amit mi Ipar 4.0-nak hívunk, egy száguldó vonatként rohan el mellettünk. A mi feladatunk, hogy felkészítsük önöket arra, hogy felszálljanak erre a vonatra. Remélem, jó munkát végeztünk!” Végül kifejezte: hogy aki nem találja meg a válaszokat a ’hogyanokra’ és a ’miértekre’, azokat visszavárják a további képzésekre.

 

Prof. Dr. Györök György dékán a végzős hallgatókhoz szólva a tiszteletét tolmácsolta: „Korosztályuk azon elit csapatához tartoznak, akik elhatározták magukat, hogy a napi sikereken túlmenően olyan előremutató cél érdekében határozzák meg magukat, aminek az eredményei jóval később lesznek kézzelfoghatóak.” A sajnálatát fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány másfél évet elvett a diákévekből, és elismerését tolmácsolta a küzdőknek, a helytállóknak. Köszönetet mondott a szülőknek, családtagoknak a fiatalok támogatásáért, kollégáinak pedig azért, hogy az oktatást szeretettel, magas szakmaisággal végezték, valamint az Önkormányzatnak az együttműködéséért. Házigazdaként, dékánként az alázatra és a műszaki igényesség fontosságára hívta fel a figyelmet az 1899-ben született Békésy György példájával, aki a telefonkészülék hallgatójának fejlesztését végezve olyan szinten elmélyedt a fül működésének a tanulmányozásában, kutatásában, hogy felfedezéseit orvosi Nobel-díjjal jutalmazták. A marsallbot mindenki kezében ott van, és a diploma nem garancia, hanem lehetőség – ezekkel a gondolatokkal zárta beszédét a dékán.

 

Az ünnepi rendezvényen átadták az egyetemi kitüntetéseket. A dékáni dicséreteket Tolner Nikoletta és Módné Takács Judit mestertanároknak, valamint Nagy Gábor adjunktusnak. A partnerintézmények közül elismerő oklevelet kapott Horváth Lajos, az SZSZC Széchenyi István Műszaki Technikum igazgatója. Ezt követte a mérnökjelölti eskütétel, majd a dékán átnyújtotta a végzősöknek a mérnöki okleveleket.

 

Kovács-Katona Gréta HÖK elnök köszönt el a diákok nevében. A búcsú szavai között a jó szakmai gyakorlatot jelentő duális képzési lehetőségről is szólt mint ajánlólevélről, és a kritikus, konstruktív gondolkodás megőrzésére biztatta a mérnököket. Goethe-idézettel zárta beszédét: „Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz... fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.” A végzős hallgatók soraiból Epresi Konrád mérnökinformatikus fogalmazta meg gondolatait, ahogy mondta, a hendikepes évfolyamok nevében. Külön köszönetet mondott a városnak az intézmény és a hallgatók támogatásáért, valamint az oktatóiknak a türelmes és áldozatos munkáért. A végzett társaktól végül azzal búcsúzott, hogy lesznek emberek, akik mindig részei maradnak az életüknek: ők jelentik a biztos talajt, az iránymutató sarkcsillagot és a tiszta hangokat a szívben: „Visszatérünk egyszer, százszor, visszajövünk, ha tudunk!” – idézte végül a selmeci diákéneket.

 

A rendezvényt a végzősök hagyományos szalagtűzése zárta.

 

 

 

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika