Dr. Görög István kapja idén a Szent István Emlékérem és Díjat

2021.08.13. 11:50
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. augusztus 13. (péntek) 
A Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón jelentették be a díjazottat.  
 
 
 
 
 
 
 
A Szent István Emlékérem és Díj Székesfehérvár egyik legrangosabb civil elismerése, melyet 2004 óta minden esztendőben az augusztusi ünnepkör keretében adnak át. A díjat idén Dr. Görög István nyugállományú ezredes, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely ügyvezetője, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör országos és Székesfehérvári Szervezetének alelnöke veheti át – jelentették be a Székesfehérvári Püspökségen rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre augusztus 16-án, hétfőn 18.00 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban kerül sor, ahova tisztelettel invitálnak minden érdeklődőt!

Az Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány kiemelt célja a Szent István-i keresztény értékrend megismertetése és elfogadtatása a társadalom széles körében, valamint bemutatni és példaként állítani az ennek jegyében élőket városunk és az egész magyar nemzetközösség tagjai számára. Az alapítvány 2004-ben hozta létre a Szent István Emlékérmet és Díjat, melyet minden évben az augusztusi ünnepkör keretében adnak át, hagyományosan a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az idei lesz a 18. ilyen jeles alkalom.

Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, a kuratórium elnökségi tagja elmondta: a díjat váltott esztendőben kapja székesfehérvári, illetve országos-nemzetközi szinten ismert és elismert személyiség, aki életútjával, tevékenységével kiérdemelte azt. Minden évben várják a javaslatokat a díjazottakra, közülük a kuratórium választja ki az adott esztendőben elismert személyt. A testület egyhangú döntése nyomán 2021-ben dr. Görög István nyugállományú ezredes, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely ügyvezetője, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör országos és Székesfehérvári Szervezetének alelnöke veheti át a jeles elismerést.

„Minden évben hosszas mérlegelés előzi meg a döntést a díjazottról. Többféle jelölt közül kell a kuratóriumnak kiválasztania azt a személyt, aki méltó örököse a Szent István-i értékrendnek, és ez megmutatkozik a személyes életében. Ebben az esztendőben sikerült ismét egy olyan személyt kiválasztanunk, aki igazán méltó a díjra. Dr. Görög István jelen van Székesfehérvár közéletében, azoknak az embereknek, fiataloknak az életében, akik számára fontos a hagyományok tisztelete, és akik egyfajta komoly értékrend szerint élik az életüket.” – fogalmazott Spányi Antal megyés püspök.

Elmondta: dr. Görög István magas rangú katonatiszt volt, aki becsülettel és tisztességgel megállta a helyét a honvédségnél. A katonaember mindig fegyelmezett, következetes, szolgálatkész, tudja, hogy előre kell tekinteni, és így valósítja meg a céljait. Mindez egyértelműen jellemző dr. Görög Istvánra, aki a nyugalmazása után a HTBK-nál és a KEMPP-ben vállalt feladatot. Folyamatosan dolgozik az Emlékpark fejlődéséért, és igyekszik a fiatalokba beültetni azt a lelkületet, mellyel megbecsülik a múltat, a katonaerényeket. Dr. Görög István képviseli, bemutatja, őrzi és átadja a társadalomnak ezeket az értékeket. Díjazása ráirányítja a figyelmet a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyre, és mindazon értékekre, melyeket ő az életében, a munkásságában képvisel, és melyek által a nagyra becsült, tisztelt polgár lett Székesfehérváron és Fejér megyében.

A katonai tiszteletadással rendezett díjátadó ünnepség 2021. augusztus 16-án, hétfőn 18.00 órakor kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.



 

–   Vége –

Szöveg: Havasi Tímea

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.