A pénteki ünnepi megnyitót követően Családi piknikkel folytatódott a Székesfehérvári Királyi Napok idei programja. A Zichy liget árnyas fái alatt zenével, mesével, kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal várták az érdeklődőket.
A messzire hallatszó furulyaszóra egy apró, színes kis madár szállt kis tenyérről nagy tenyérre, és hívogatta az aprónépet a Zichy ligetbe. A nagy melegben is enyhet adó fák árnyékában Kamarás Emese és Szűcsné Ott Adrienn hangszeres mesepedagógiai foglalkozásán a Meseerdő tisztására vitték képzeletben a gyerekeket, akik „utaztak” vonattal, autóval, hajóval, kerékpárral, és megérkezve a tisztásra énekeltek, mondókáztak.
A bátor, vitéznek készülők ügyességüket tehették próbára a hagyományos fajátékokkal, majd a királyfiak és királylányok nélkülözhetetlen kellékeit is maguk készíthették el. A kézműves sátorokban virágos fejpánt és nemezből készült karkötő ékesítette a hölgyeket, valamint kis illatpárnákat varrtak az ügyeskezűek, amelyekbe a mindentől védő levendulát töltötték. Az útravaló tallérokat, vagy éppen kincseket a helyben készült kis bőrtarsolyba tehették, és sorban készültek a falovacskák, valamint az apró seprűn ülő boszorkányok is. Akik inkább az udvari zene iránt érdeklődtek, azok Bergerné Szőnyi Anna és Varró János vezetésével kipróbálhatták a hegedűt, a harmonikát, a citerát, a tekerőlantot és táncos-zenés körjátékokban vehettek részt. Rövid idő alatt egész kis udvari zenekar alakult az asztalok körül.
A ligetben környezetvédelmi ismeretterjesztő programot kínált a Gaja Környezetvédő Egyesület, és bemutatkozott a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja, valamint a Meseösvény Sóstón – a Sóstó Látogatóközpont és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár közös projektje - is.
A programok 14.30 órától folytatódnak a Corpus Rézfúvós Kvintett szórakoztató zenei koncertjével, majd ismét lesz 15.30 órától Zeneovi Bergerné Szőnyi Annával és Varró Jánossal. 16.30 órától a Baruts Bence Handpan projekt, 17.30 órakor Alexa Ákos bűvészműsora látható majd a színpadon. 18 órakor kezdődik a Duo RedWhite csellóduó, 19.30 órakor pedig a Kodály Spicy Jazz zenekar koncertje zárja a Családi pikniket a Zichy ligetben.
A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.



