Visszatekintő játék – sikeres premier

2021.08.14. 22:12
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. augusztus 14. (szombat)
 
 
 
 
 
 

Nagy tapssal köszöntötte a Visszatekintő játék végén a szereplőket a közönség a Bartók Béla téren. A Rákóczi Szövetség és a Vörösmarty Színház drámatáborának résztvevői az elmúlt nyolc év Koronázási Szertartásjátékainak legszebb pillanatait megidéző színpadi művet adtak elő.


A Székesfehérvári Királyi Napok 2021 keretében a Koronázási Szertartásjátékokra visszatekintő harmincperces előadással készültek a Rákóczi Szövetség és a Vörösmarty Színház közös, IV. Kárpát-medencei színjátszótáborának résztvevői. A fiatalok azon Árpád-házi királyok életét elevenítik fel, akik történetéből az elmúlt nyolc évben nagyszínpadi bemutatót láthatott a közönség a Nemzeti Emlékhelyen.

A darabot Lőrincz Zsuzsa írta és rendezte. Egyed Attila beszédtechnikát tartott, míg a darab koreográfusa Molnár G. Nóra volt. A nagysikerű bemutatót követően vetítették le a III. Béla – Az aranykor trónusán című szertartásjátékot. Azok, akik ma este nem látták a darabot, még két előadás részesei lehetnek a megújult Bartók Béla téren: augusztus 15-én és 16-án 20 órától. A Visszatekintő játékot követően, 20.30 órakor kezdődik a vetítés: augusztus 15-én, vasárnap a II. András – Csillaghullásban álmodó, míg augusztus 16-án, hétfőn a IV. Béla – Az élet magja című koronázási szertartásjáték látható majd. (Esőhelyszín: Vörösmarty Színház)

A programok ingyenesen tekinthetőek meg, de karszalag-átvételhez kötöttek. A karszalagot a színházban lehet átvenni minden nap – hétvégén is – 10 és 19 óra között.

A bemutatón készült fotók letölthetőek a Galériából.


Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.