Negyven családnak nyújt segítséget a „Gondtalan sulikezdés” adománygyűjtő akció

2021.08.23. 13:42
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. augusztus 23. (hétfő)
 
 
 
 
 
Negyven kisiskolás és család tanévkezdését könnyíti meg az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ és a Next Stop Üzletközpont közösen meghirdetett tanszeradomány-gyűjtő akciója. A fehérváriak által augusztus közepén leadott, és a cég által kiegészített adományokat a héten osztják szét.    


Ötödik alkalommal szervezte meg „Gondtalan sulikezdés” mottóval adománygyűjtő akcióját Székesfehérváron a Next Stop Üzletközpont és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ. A vásárlók által felajánlott új tanszereket az üzletlánc táskákból és egyéb tanszerekből álló csomaggal egészítette ki. A tárgyadományokat ma délelőtt adták át az üzletközpontban.

Mészáros Attila alpolgármester köszönetet mondott az akcióban résztvevőknek. Hozzátette, hogy az összegyűlt adománycsomagot az önkormányzat 1 millió forinttal kiegészíti. A város a Székesfehérvári Szociális Alapítványon keresztül az Alba Bástya számára biztosítja az összeget, amely segítséget nyújt a rászoruló családoknak a tanévkezdéshez. Mint mondta, ennek egy részéből tanszert, másik részéből iskolai kiegészítőket, tornazsákot, uzsonnásdobozt, kulacsot vásárolnak a gyermekek számára.

Tisztl Henrik, a gyermekjóléti központ vezetője köszönetét fejezte ki mind az adományozóknak, mind az önkormányzatnak a támogatásért. Mint mondta, az iskolaszerekből (ceruzák, tollak, füzetek, vízfestékek, tolltartók) és egyéb használati eszközökből összeállított csomagokat székesfehérvári és környékbeli rászoruló családok között osztják szét.

Hiszünk  a kis lépések erejében – mondta az üzletközpont igazgatója. Kostka Miklós beszámolt arról, hogy idén is megduplázták azokat az adományokat, amelyeket a vásárlók hoztak az ötnapos gyűjtés során. A cégcsoport számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, feladatuknak érzik, hogy aktív részesei legyenek a fehérvári civil életnek.

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.