Belvárosi Nyitott Udvarok várták a fehérváriakat vasárnap délután

2021.08.30. 10:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. augusztus 30. (hétfő) 
 
 
 
 
 

Meglepetés táncos flashmobbal, azaz a Székesfehérvári Szakképzési Centrum diákjainak közös táncával kezdődött vasárnap délután a Belvárosi Nyitott Udvarok rendezvénye, amelyet hagyományteremtő szándékkal először rendezett meg Székesfehérváron az iGenerációért Egyesület és az SZSZC.


A vasárnapi programmal nem más volt a szervezők célja, mint hogy az év nagy részében zárt udvarokat úgy nyissák meg a nagyközönség számára, hogy azt tematikusan felosztva, programokkal töltsék meg. Első alkalommal a várostörténet, a környezetvédelem, a színház, a zene és a képzőművészet világa „jelent meg”, mindez úgy, hogy a látogató abba bele is „kóstolhatott”.

A vasárnap délutáni program megnyitóján Róth Péter alpolgármester, Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Szépné Holczer Piroska Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója és Pletser Ádám, az Értékmentők alapítója köszöntötte a népes közönséget.

A Várostörténeti udvar a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének udvarán volt, a Képzőművészeti udvar pedig a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény udvarán kapott helyet, ahol a szakképzési centrumban tanulható szakmákba is betekintést nyerhettek a látogatók. Öko udvarrá változott a Fő utca 3. alatt található "márványos udvar", ahol a környezettudatosságot és a fenntartható fejlődést népszerűsítő foglalkozások voltak a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Smart Bin program és a Székesfehérvári Szakképzési Centrum diákjainak közreműködésével. A színház és zene udvar helyszíne a Pelikán Udvar lett, ahol az Ugorj Be Most improvizációs játékkal várták a közönséget Kiss Diána Magdolna és Varga Gabriella, valamint Krisztik Csaba és Tűzkő Sándor színművészek. A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadása mellett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fuvolistái és kamaraegyüttese, illetve a MusiColore Énekegyüttese is fellépett, a délutánt pedig a Corpus rézfúvós kvintett rövid koncertje zárta.


Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.