Székesfehérváron találkoztak az ország villanyszerelői

2021.09.07. 11:32
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. szeptember 7. (kedd) Galéria
 Az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége (EMOSZ) idén Székesfehérváron rendezte a XXV. Villanyszerelő konferenciáját. A MOL Arána Sóstó adott otthont a rendezvénynek, így szabadtéren, biztonságos körülmények között rendezhették meg konferenciájukat, ahova az ország minden részéről érkeztek villanyszerelő szakemberek és kiállítók.
 
 
A villanyszerelési munkák összvolumenben több mint felét magánvállalkozók végzik Magyarországon, és a villamos szerelési anyagok – akár hazai, akár külföldi – igen nagy hányada is a magán kis- és nagykereskedőknél vásárolhatók meg.
 
Mayer Gergely az EMOSZ elnöke elmondta, hogy a konferencián bemutatják az újdonságokat a kereskedők, de fontos céljuk, hogy a folyamatosan változó előírásokra is felhívják a szakemberek figyelmét. Ez a legnagyobb kihívás a villanyszerelők számára, hiszen nagyon sok újdonság van a szakmában, amit követniük kell. „Ez a rendezvény szinte mindig Budapesten volt, idén viszont a zárt térből Fehérvárra, a MOL Aréna Sóstóra hoztuk az éves konferenciát, ahol szabadtéren meg tudjuk tartani a mintegy félezer embert érdeklő összejövetelt.”
 
A villanyszerelő oktatással kapcsolatban elmondta, hogy a piacon a szakképzett villanyszerelők akár havi 5-600 ezer forintot tudnak keresni, így viszont kevesen szeretnének a tanári asztal mögé ülni, ennek ellenére sok elhivatott oktató és tanár ember van a szakmában.
 
Az épületvillamossági szakterület az építési szerelőipar meghatározó része, mely ma már nem csak a régi, “tradicionális” villanyszerelésből áll. Az erősáramú épületbetáplálás, a villamos hálózatszerelés, a mind jobban specializálódott világítási berendezések mellett szerves része a hírközlési, adatátviteli, a tűz- és vagyonvédelmi, valamint épületfelügyeleti rendszerek kialakítása.
 
A konferencia résztvevőit Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte. Mint mondta az ország egyik legerősebb iparával, gazdaságával rendelkező városként Székesfehérvár villamosenergiából is az egyik legtöbbet felhasználó város. „Ahol, ennyi áram fogy, ott szükség van a kiváló villanyszerelőkre is. Ehhez ma már nem elég az iskolákban megszerzett tudás, elengedhetetlen a folyamatos tanulás, az új technológiák megismerése, és a mindennapi gyakorlatba való beépítése, aminek a szakmai konferenciák mindig kiváló terepei. Büszkék vagyunk rá, hogy idén Székesfehérvár adhat otthont a konferenciának.”
 
A megnyitón készült képek leölthetők a Galériából.
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.