Katonaportrék a Városházán

2021.09.21. 15:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. szeptember 21. (kedd) 
 
 
 
 

Katonaportrék címmel nyílt kiállítás kedden a Városházán. A tablókon 36 nyugállományú katona és katonahölgy élete és hivatása jelenik meg Dániel Mária Magdolna fotográfus képei, valamint Silye Sándor és Csató József újságírók szövegeinek segítségével.


A legújabb kori hadtörténetben szerepet vállaló fehérvári katonák életútját ismerhetjük meg a Katonaportrék című kiállításon, amely 2019-ben indult útjára. Ekkor húsz, egykor Székesfehérváron szolgálatot teljesítő katonát ismerhettük meg. Ma, a Városházán nyílt tárlaton 36 életút tárul elénk. Abban, hogy Fehérvárról, a Magyar Katonafővárosból indult útjára a kiállítás, a honvéd hagyományoknak és azok ápolásának is nagy szerepe van. A katonaváros nemcsak múltjára, hanem jelenére is büszke lehet, hiszen a Magyar Honvédség Főparancsnoksága mellett a NATO erőket integráló többnemzetiségű kontingensnek is székhelye városunk. Ennek az alapnak a megteremtéséhez Önök, az egykori katonák is hozzájárultak szolgálatukkal, hangsúlyozta Lehrner Zsolt alpolgármester a megnyitón. Köszönetet mondott, hogy nem csak a hazáért, hanem Székesfehérvárért is tevékenyen szolgáltak, öregbítették Fehérvár hírnevét.

Lévai Miklós, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Szervezetének elnöke elmondta, hogy a kiállításon bemutatott, ma már nyugállományban lévő hivatásos katonai szolgálatot teljesítők jelentős részének a katonai pálya a felemelkedés lehetőségét biztosította. A portréfotókat Dániel Mária Magdolna fotográfus, az interjúkat két fehérvári újságíró, Silye Sándor és Csató József készítették. Koronczai Tibor alezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnokhelyettese a honvédség nevében köszöntötte  a megjelenteket, akik között egykori vezetői és kollégái is ott ültek.

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke, Sipos András hozzátette, szeretnék, ha a fehérvári iskolák diákjai is megismernék a portrékon szereplő katonákat, és szeretnének lehetőséget teremteni arra is, hogy személyesen beszélgessenek velük életpályájukról és a magyar honvédség elmúlt időszakáról.

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Szervezete és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület által indított program keretében a kiállítás mellett elkészült egy interjúkötet is, amelyet október 11-én, Budapesten mutatnak be a Stefánia palotában.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.