Mindennap értéket adunk

2021.09.24. 21:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. szeptember 24. (péntek)
Kultúrházak Éjjel-Nappal 2021 Galéria 
 
 
 
 
 
 
 

Minden, ami kultúra Székesfehérváron: zene, tánc, színház szerepelt fő témaként azon a beszélgetésen, amelyet a Kultúrházak éjjel-nappal országos programsorozat keretében rendeztek meg pénteken este a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban. Dr. Cser-Palkovics András polgármestert és Egerházi Attilát, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatóját Juhász Zsófia, a Központ vezetője kérdezte.

Az értékközvetítés, a közösségszervező erő, a szórakoztatás, a város színes kulturális palettája volt a fő témája a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) Szevasz, terasz! rendezvényén. Bár a szeles időjárás nem tette lehetővé, hogy a Központ harmadik emeleti teraszán folyjon a beszélgetés, az SZKKK újonnan indult programjára sokan kíváncsiak voltak. Az est résztvevőit a beszélgetést vezető Juhász Zsófia igazgató köszöntötte, a Székesfehérvári Balett Színház vezetője, Egerházi Attila és dr. Cser-Palkovics András polgármester felidézték a balett színház alapításának körülményeit, az azt megelőző időszakot. A városban élőket közösséggé formálni két dolog tudja: a kultúra és a sport. Fontos, hogy ehhez megteremtsük az alapokat. Legyenek közös értékeink, céljaink, közös élményeink, és bár lehet, hogy a világ dolgairól nem mindig gondolkodunk ugyanúgy, de a közös otthonunkban, Székesfehérváron olyan elemeket kell találni, amik összekötnek bennünket. Erre a kultúra kiválóan alkalmas, ezért is tartottuk fontosnak és támogattuk mind a szimfonikus zenekar, mind a balett színház intézményének születését, hangsúlyozta a város polgármestere.

Egerházi Attila felidézte, hogy négy fővel indult el a társulat. Az elkötelezett hozzáállás, a szakmai alázat és a városba vetett hitük meghozta az eredményt. Ma már egy negyven fős, magyar és nemzetközi táncéletből érkezett társulattal készülnek a balett színházi évadra. A magas színvonalú produkciók biztosítékot jelentettek a városnak, és ez hozta magával a folyamatosan fejlődő infrastruktúrát. Jelenleg a VOK-ban van a székhelyük, ahol a próbák zajlanak, és a Vörösmarty Színházban mutatják be az elkészült darabokat. A beszélgetés során szó esett arról is, hogy a városnak komoly tervei vannak arra nézve, hogy több helyszínen is kialakítsanak olyan közösségi tereket, előadótermeket, játszóhelyeket, ahol a táncosok mellett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei is felléphetnek. Mint azt a polgármester elmondta, az előkészítő munkákat követően egy, másfél év múlva elindulhatnak ezek a fejlesztések, amelyekkel az a cél, hogy a város rendelkezzen a kamarateremtől a színháztermen át a többezer fő befogadására is alkalmas helyszínekig. A magas művészeti értékhez olyan hátteret szeretnénk teremteni, ami minden szinten a top kategóriába emeli Székesfehérvárt. A jó hangulatú beszélgetésen közreműködött a Vörös Janka X NEWSERIES, valamint a Székesfehérvári Balett Színház tagjai.

A Kultúrházak éjjel-nappal folytatódik a hétvégén is. Szeptember 25-én, szombaton a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban és közösségi házaiban – Öreghegyen, Felsővárosban, Feketehegy-Szárazréten, Királykúton, Kisfaludon és Csalán – Nagy Szakkörválasztót tartanak, ahol mindenki megismerheti a közösségeket, kiválaszthatja magának vagy gyermekének a házakban működő szakkörök, klubok közül a legmegfelelőbbet. A részletes órarend a www.fehervariprogram.hu/szakkorvalaszto  weboldalon tanulmányozható.

Szeptember 26-án, vasárnap 16 órától az SZKKK és a Motívum Kulturális Egyesület a Csónakázó-tó mellett, a Tóparti Teraszon várja a kultúrára és kikapcsolódásra vágyókat. KAMU címmel slam poetry versenyt rendeznek, modern könnyűzenei elemeket népzenei hangszereléssel felvonultató instrumentális világzenei koncertet ad a Zajnal, lesz zenefelismerő játék, plakátkiállítás, könyvcserebere, bemutatkozik a Társasjáték klub, Gyánó Huba énekes-gitáros ad műsort, a napot pedig DJ Ernő Piaf és a Méhkasaula fényfestése zárja. A három nap részletes programja a www.fehervariprogram.hu  honlapon olvasható.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.