17 iskola több mint 400 diákja indult a városi mezei futó diákolimpián

2021.10.13. 17:10
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. október 13. (szerda)
 
 
 
Másfél év után ismét mezei futóversenyt rendezhettek a Palotavárosi tavak mellett. 17 iskola több mint 400 diákja nevezett a szerda délutáni megmérettetésre. A diákolimpiai bajnokság sorozatába tartozó fehérvári versenyről a legjobbak a megyei, majd az országos döntőbe juthatnak tovább.


A Palotavárosi tavak mellett rendezték az idei mezei futó diákolimpiát. A 2007 és 2012 között született általános iskolás tanulókat Viza Attila, Palotaváros önkormányzati képviselője köszöntötte a rajt előtt.

A szervezők elmondták, hogy 2019 tavaszán rendezhettek legutóbb mezei futóversenyt, így nem csoda, hogy a diákok már nagyon várták, hogy ismét versenyezhessenek. Az időjárás is kegyes volt a futókhoz, a délelőtti eső után napsütéses időben rajtolhatott el a legfiatalabb korosztály, akik két kört teljesítettek a Palotavárosi tavak melletti füves területen kijelölt 800 méteres pályán.

A város 17 iskolájából több mint 400 diák versenyzett szerdán délután három korcsoportban. A legjobbak még októberben a megyei, majd az onnan továbbjutók áprilisban az országos döntőben mérhetik össze tudásukat.

A versenyen készült fotók letölthetők a Galériából.

                                              



Fotó: Bácskai Gergely
Szöveg: Fejér Tamás
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.