Aláírásgyűjtést indított az Albatrosz Repülő Egyesület a város repüléstörténeti emlékeinek megőrzéséért

2021.10.25. 12:56
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. október 25. (hétfő) 
Több ezer támogatóra számítanak februárig.     
 
 
 
 
 
Történelmi jelentőségű székesfehérvári repüléstörténeti emlékek megőrzéséért indított aláírásgyűjtést az Albatrosz Repülő Egyesület. Kezdeményezik, hogy újra állítsák fel a Sóstón az 1931-ben felavatott Repülős Hősök Emlékművét, melynek maradványait a Vásárhelyi út felújításakor, földmunkák közben találták meg még 2019 nyarán. Ugyancsak szeretnék elérni, hogy a Börgöndi repülőtéren álló nagyhangárt és a mellette található régi parancsnoki épületet védettség alá helyezzék, újítsák fel és újrahasznosítsák. Az aláírásgyűjtés várhatóan jövő év februárjáig tart – jelentették be sajtótájékoztatón az Egyesület vezetői.

„Székesfehérvár repüléstörténetét több mint száz évvel ezelőtt kezdték el írni. Ezalatt az idő alatt világraszóló eredményeket értek el a repülős emberek, a műszaki szakemberek, ami megalapozta a város fejlődését is, beleértve az IKARUS-t, a Videotont. Sajnos ebből a történelemből nagyon kevés dolog, épület és tárgyi emlék maradt meg. Úgy gondoljuk, hogy ezeket az emlékeket meg kell őriznünk az utókor számára, ennek nyomatékosítására aláírásgyűjtésbe kezdünk.” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke.

Hozzátette, szeretnék kérni Vargha Tamás országgyűlési képviselőt és dr. Cser-Palkovics András polgármestert, hogy támogassák a Székesfehérvár repüléstörténete szempontjából fontos kezdeményezést.

A Repülős Hősök Emlékművét 1931. december 3-án avatták fel a sóstói repülőkísérleti telepen. A talapzatból és oszlopból álló alkotás négy katonának állít emléket. Valószínűleg a sóstói repülőtér megszűnésével, az Ikarus gyár építésekor bontották el, a maradványokat a Vásárhelyi út szélén, az árokban helyezték el a munkások. A Vásárhelyi út felújítása közben, még 2019 nyarán, mélyen a földbe rejtve találták meg a viszonylag jó állapotú kőmaradványokat. Az aláírásgyűjtéssel szeretnék elérni, hogy az emlékművet állítsák fel ismét közterületen, a Sóstón.

Józsa Dávid, az Egyesület alelnöke arról számolt be, hogy folyamatosan kutatják a Börgöndi Repülőtér történetét, múltját, a második világháborút előtti időszakról azonban nagyon keveset lehet tudni. Éppen ezért jelentősek azok a légifelvételek, melyeket egy angol levéltárban fedeztek fel. 1944 október 7-én az Angol Királyi Légierő készítette azokat a képeket, melyeken már rajta van a reptéren ma is megtalálható nagyhangár, sőt, egy mellette álló régi parancsnoki épület is. „Mi azt szeretnénk, hogy ez a két épület megmaradjon, azokat újítsák fel, mert komoly lehetőséget jelentenének repüléstörténeti emlékek, gyűjtemények bemutatására.” – mondta Józsa Dávid.

Elhangzott: külföldi tapasztalatok szerint a helyi repterek régi, megmentett épületeit nagy becsben tartják, többnyire újrahasznosították azokat repüléstörténeti emlékgyűjtemények bemutatására, kávézók, vendéglátóhelyek működtetésére. A Börgöndi Repülőtér fejlesztése során is érdemes így gondolkodni, és hasonló funkciókkal, országosan is jelentős emlékgyűjteménnyel, tárgyakkal megtölteni a két épületet.

Az Albatrosz Repülő Egyesület ma indított akciója várhatóan 2022 februárjáig fog tartani. Több ezer támogató aláírására számítanak, akárcsak a Nemere-program és a Börgöndi Repülőtér fejlesztése kapcsán korábban indított közösségi kezdeményezések esetében.


 



Szöveg: Havasi Tímea

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.