A legmobilisabb osztályt köszöntötték a Városházán

2021.11.05. 14:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. november 5. (péntek) 
 
 
 
 
 
 

A „Legmobilisabb osztály 2021” címet idén a Vasvári Pál Gimnázium 7. a osztálya érdemelte ki a Mobilitási héten rendezett verseny első helyezettjeként. Az osztályt a Városháza Dísztermében köszöntötte ma Székesfehérvár polgármestere, és átnyújtotta a címmel járó nyereményt, a Damniczki cukrászda által felajánlott tortát.


A Mobilitási hét programjai között idén is megrendezték a Legmobilisabb osztály vetélkedőt. A Salétrom utcában három iskola négy osztálya vett részt az öt állomásból álló versenyen. A feladatokat a legjobban és a leggyorsabban a Vasvári Pál Gimnázium 7. a osztálya, azaz az Easy Riders csapata oldotta meg – 2021-ben ők nyerték el a „Legmobilisabb osztály” címet. A Damniczki cukrászda által felajánlott finom tortát ma adta át a győzteseknek dr. Cser-Palkovics András. A város polgármestere gratulált az osztálynak, és örömét fejezte ki, hogy a diákok és a pedagógusok egyaránt fontosnak tartják, hogy foglalkozzanak ezzel a témakörrel. A gyerekek örömmel vették át a nyereményt, amelyet még egy újabb követ, hiszen november 9-én a Barátság moziban VIP vetítés keretében nézik meg a David Copperfield csodálatos élete című filmet.

Az idei versenyen a második helyen a vetélkedő legfiatalabb, nagyon lelkes kis csapata, a Sziget-mobil, vagyis a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 4. c osztálya végzett, harmadik lett a Székesfehérvári Németh László Általános Iskola 6. a osztálya, a Kocsizó Bocik, negyedik pedig a Zöld Sziget csapat, vagyis a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Tagintézmény 5. c osztálya.

Az átadáson készült fotók letölthetőek a Galériából.
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.