„Ami itt van, minden megtörtént" - Magyar Passió közönségtalálkozót rendeztek a Cinema City Albában

2021.11.17. 22:12
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. november 17. (szerda) 
 
Közönségtalálkozóval egybekötött vetítésen láthatták az érdeklődők a Magyar Passió című filmet a Cinema City Albában. A rendezőként első nagyjátékfilmjét jegyző Eperjes Károly alkotása az 1950-es években a ferences rendi szerzetesek ellen elkövetett kegyetlenségeket mutatja be.
 
A Magyar Passió október végén debütált a hazai mozikban, most pedig közönségtalálkozóval egybekötve láthatta a székesfehérvári közönség. Eperjes Károly színész-rendező, Nemcsák Károly színész, Csukás Sándor operatőr és Fekete Mónika látványtervező is részt vett szerdán este a Cinema City Albában megtartott vetítésen. Az 1950-ben játszódó film történetében a Leopold atyát alakító Eperjes Károly azért küzd szerzetestársaival, hogy a háború utáni Magyarországon megerősítse a ferences rendet. Ebben a tevékenységükben akadályozza őket a kommunista hatalom: Leopold atyát letartóztatják, és kegyetlen kínzásoknak vetik alá céljuk érdekében.
 
A szép számmal megjelent közönség a vetítésen néma csendben szegeződött a vászonra. Eperjes Károly elmondta, hogy a jelenség nem egyedülálló. A film történetének komolysága és kivitelezése szinte minden alkalommal letaglózza a nézőközönséget. A színész először jegyez filmet rendezőként és színészként egyszerre, de ez inkább motiválóan hatott rá, mintsem hátráltatta volna.

„Nem is rendeztem, nem is játszottam. Csak tettem a dolgom.”– hangsúlyozta Eperjes Károly, a tőle a megszokott elánnal és beleéléssel. A motiváló közeg és a remek összhang a színészek között nem véletlen: Eperjes és Nemcsák már 1976 óta jó barátok, Csukás Sándor operatőr pedig Eperjes egyik legnagyobb sikerű filmjében, az Eldorádón dolgozott együtt a Leopold atyát alakító színésszel. Fontos megjegyezni, hogy a film nem igaz történet, ugyanakkor megtörtént eseményeken alapul. Várnai Péter forgatókönyvíró a saját maga által felkutatott, ferences rend ellen elkövetett ÁVH-akciókat fűzte össze a történetben.
 
Csukás Sándor operatőr és Fekete Mónika látványtervező – akinek munkáival a Vörösmarty Színházban is találkozhattunk - számára nagyon fontos volt a hitelesség, ezért a forgatás helyszíneinek felkutatása és megtervezése különös odafigyeléssel történt. Így találták meg például a Fejér megyei Soponyán a volt ÁVH-laktanyát is, ahol a filmbéli borzalmak több mint fél évszázada ténylegesen megtörténtek. Eperjes Károly beszámolója szerint ezek a helyszínek különös atmoszférát árasztottak: „Néha tényleg félelmetes volt bemenni ezekbe a termekbe a forgatáson kívül. Azt érezte az ember, hogy a falak beszélni tudnak.”
 
A Magyar Passiót mostantól a Barátság mozi kínálatában kereshetik az érdeklődők, de az alkotók beszámolója szerint később az oktatásba is szeretnék beépíteni a filmet.
 
Az eseményen készült képeket Galériánkból letölthetik.
 
 
                                                                                    - VÉGE     -
 
Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.