Fehérvári Advent 2021 – első gyertyagyújtás és ünnepi fények Székesfehérvár Belvárosában

2021.11.28. 19:23
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. november 28. (vasárnap) 
December 24-ig tartanak az ünnepváró programok.  
 
 
 
 
 
 
Felgyúlt a hitet jelképező első gyertya Székesfehérvár adventi koszorúján vasárnap este a Városház téri színpadon. Dr. Cser-Palkovics András polgármester két, nevelőszülőknél nevelkedő kisgyermekkel együtt kapcsolta fel a Belváros varázslatos díszkivilágítását, ezekkel az ünnepi pillanatokkal nyitották meg a város által szervezett nagyszabású ünnepváró programokat. A rendezvénysorozat egészen december 24-ig várja vendégeit.

A tavalyinál megengedőbb járványhelyzet idén lehetővé tette, hogy személyes részvételű programokkal készüljön az Adventre Székesfehérvár. Az első ünnepváró vasárnapon, az esti órákban nagyon sokan gyűltek össze a Városház téren, hogy részesei legyenek a nagy pillanatnak, az ünnepi fények felkapcsolásának.

Az adventi színpadon az Otti Voice & Bass adott karácsonyváró kiskoncertet, majd Spányi Antal megyés püspök tolmácsolta ünnepi gondolatait. Mint fogalmazott, adventnek sajátos hangulata van, amely eltölt bennünket és magával ragad. Ilyenkor jó meggyújtani a gyertyákat az adventi koszorún, jó együtt lenni, csöndben emlékezni, jó azon gondolkodni, hogy kinek milyen ajándékot tudunk szerezni, a szeretetünket hogyan mutatjuk meg. Sok minden hozzátartozik az adventi készülődéshez, a takarítás, sütés, főzés is. Az adventben azonban igazán arra kellene törekednünk, hogy mi magunk legyünk ajándékká. Vásárolunk, csomagolunk, átadunk, örülünk, de talán ez egy percnyi öröm. Több lenne, ha a magunk életét tudnánk úgy alakítani, hogy mi legyünk ajándékká, és a szeretetünket ki tudjuk mutatni. Ne legyünk belefáradóak abba, hogy kimondjuk: köszönöm! Ha az adventi időben ráhangolódnánk az egymásra való figyelésre, a szeretet megélésére, akkor a körülöttünk élők életét is szebbé tudnánk tenni.

Ünnepi szavakkal köszöntötte a Városház térre érkezett családokat dr. Cser-Palkovics András polgármester is. Felidézte, hogy a tavalyi gyertyagyújtáskor nem jöhettünk össze közösen ünnepelni. A Városháza Dísztermében gyújtották meg az adventi gyertyákat, amit az online térben közvetítettek ugyan, ám a közösség, a személyes találkozás, az öröm és a mosoly nagyon hiányzott. Most azonban itt lehetünk, és a tavalyi esztendő után különösen tudjuk értékelni, hogy milyen nagy dolog együtt lenni, így kezdhetjük el az adventi várakozást és élhetjük meg a következő napokat, heteket. Ha valamit érdemes megtanulnunk a tavalyi évből, az az, hogy milyen nagyon dolog a bensőséges találkozások élménye és öröme.

A köszöntők után a polgármester és a megyés püspök közösen gyújtották meg a város adventi koszorújának első gyertyáját, majd a városvezető a Szent István Görög Katolikus Gyermekvédelmi Központ nevelőszülői hálózatában élő két kisgyermekkel, a 8 éves Horváth Attilával és a 7 éves Kiss Dalmával együtt kapcsolta fel a Belváros varázsaltos ünnepi díszkivilágítását.

A Fehérvári Advent programjai a következő hetekben folytatódnak. A Városház téren adventi vásár, a karácsonyfa mellett mesebeli kisvonat és a betlehem várja a vendégeit. Ünnepi fények csinosítják a nemrég megújult Bartók Béla teret, és érdemes egészen a Zichy ligetig sétálni, ahol új, különleges élményt ígérő fényvetítést láthatunk, illetve megnyílt a Kori Liget is. A Varkocs-szobornál a korábbi évekből már sokaknak ismerős hópelyhes játékot lehet kipróbálni. A Püspöki Palota Adventi udvarában szombaton délutánonként tartják a meghitt, csendes gyertyagyújtásokat, ismét nyitva áll a jótékonysági és kézműves vásár. Az Egyházmegyei Látogatóközpontban, a Székesfehérvári Közösségi Kulturális Központban és a Fehérvári Kézművesek Házában adventi kézműves foglalkozásokat tartanak.

További részletek ITT olvashatóak. 

 Fehérvári Adventre sok szeretettel hívják és várják Székesfehérvár minden kedves lakóját és az ide érkező vendégeket egyaránt!


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.