AlbaBabákkal a város körül – Székesfehérvárt bemutató színezőt készített az Egyesület a Fehérvári Nőkért

2021.12.17. 08:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. december 17. (péntek) 
 
 

Gyermekeknek készített mondókás színezőt Székesfehérvárról az Egyesület a Fehérvári Nőkért. A kötetben Panni és Marci székesfehérvári kalandozásai során mutatja be a helyi és idelátogató gyermekeknek a város izgalmas helyszíneit.

 

Régi álmát valósította meg az Egyesület a Fehérvári Nőkért azzal a színezővel, amit csütörtökön késő délután mutattak be a Fehérvári Civil Központban. Az AlbaBabák névre keresztelt kötetben a gyermekek Panni és Marci útját követhetik végig, akik különböző kalandokkal mutatják be Székesfehérvár jellegzetes helyszíneit. A mondókákért Berdó-Kovács Erika, az illusztrációért Antal Zsanett alkotóknak jár a dicséret, akik egyedi köntösben, igényes módon alkották meg az AlbaBabákat.

 

“Nem lehet elég korán elkezdeni azt a fajta munkát, amivel a gyerekekben erősíthetjük a helyi identitás fontosságát. A mi feladatunk megerősíteni bennük az érzést: igen, fehérvári vagyok!” – számolt be a színező megalkotásának motivációjáról Berdó-Kovács Erika. A füzet egyfajta karácsonyi ajándékot is jelent: Vargha Tamás országgyűlési képviselő és az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítségével az alkotás minden fehérvári óvodáshoz eljut a karácsony folyamán.

 

„A kezdeményezés azért is nagyszerű, hiszen a gyermekek így akár újra átélhetik a városban szerzett élményeiket. Örülök, hogy létrejöhetett ez a könyv, nincsen annál fantasztikusabb dolog, mint a gyermekeknek örömet szerezni.” - fogalmazott Vargha Tamás országgyűlési képviselő, aki reményét fejezte ki, hogy a jövőben folytatódhatnak Alba Panni és Alba Marci kalandjai.

 

Ahogy Antal Zsanett elmondta a Fehérvári Civil Központban tartott bemutatón, az alkotók tele vannak ötlettel, és már a színező folytatását tervezik, akár animációs mese vagy könyv formájában.

Az eseményen készült képek letölthetőek Galériánkból.

 

                                                                           - VÉGE    -

 

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.