Elkészült a Deák Ferenc utca belső szakaszainak teljes felújítása

2022.01.04. 12:42
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. január 4. (kedd) 
 
 

A Deák Ferenc utca belső úthálózatán a teljes útfelületet, járdát és járdaszegélyt érintő beruházást három szakaszban, zavaró lezárások nélkül, városi forrásból sikerült elvégezni a 4. számú választókerületben. Molnár Tamás képviselő továbbra is várja a lakók véleményét arról, hol folytatódjanak a beruházások.

Véget ért a Deák Ferenc utca belső részéinek felújítása a 4. számú választókerületben. A Magyar Vöröskereszt épülete és a Lövölde utca közötti területen az utat, a járdát és a járdaszegélyt is teljesen felújították több mint 3500 négyzetméteren.

„Folytatódnak a fejlesztések a 4. számú választókerületben, szerencsére 2021-ben is több beruházást véghez tudtunk vinni. A több mint 3500 négyzetmétert érintő munkálatok során nem csak az útfelület, hanem a járdák és az elhasználódott járdaszegély is felújításra került, így kijelenthető, hogy teljesen új útfelületet kaptak az itt élők.” – számolt be a felújítás részleteiről Molnár Tamás, a 4. számú választókerület önkormányzati képviselője.

Molnár Tamás tájékoztatása szerint a felújítások itt nem állnak meg: az Erzsébet úton, a Deák Ferenc utca másik oldalán és a Béke téren folytatódnak a munkák. Továbbra is várják a választókerület lakóinak javaslatait a jövőbeli beruházásokra.

A felújított részekről készült képeket Galériánkból letöltheti.

 

-          VÉGE    -

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.