Székesfehérváron rendezték a megyei válogatottak regionális tornáját

2022.01.16. 20:05
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. január 16. (vasárnap)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A MOL Aréna Sóstó Edzőközpontban Schneider Béla, az MLSZ Fejér Megyei igazgatója, Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere és Bencsik István, a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség társadalmi elnöke adta át a torna végén a díjakat.
 
"Köszönöm az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának, hogy ismét Székesfehérvár adhatott otthont a tornának." - mondta Mészáros Attila alpolgármester. Mint hangsúlyozta, a városnak mindig is nagyon fontos volt az amatőr sport, így az amatőr foci is.
 
Szombaton és vasárnap rendezték a Megyei Válogatottak Dél-Közép Dunántúli Regionális Tornáját, melyen a Baranya megyei válogatott az összes mérkőzését megnyerve győzött, a második a budapesti csapat lett, míg a harmadik helyen Somogy megye végzett. Fejér megye válogatottja negyedik lett, a Tolna megyei csapat pedig az ötödik helyen végzett.
 
Az országos döntőbe jutás első lépése a regionális torna megnyerése. Ehhez a Fejér megyei válogatott néhány éve már közel került, most pedig Pavlik József edző vezérletével léptek pályára. Mint a díjátadón elhangzott, sportszerű mérkőzések voltak, és jól játszott a Fejér megyei csapat, de ez most csak negyedik helyezést ért. A mérkőzések szombaton a Mezővári József Sportpályán, valamint a FŐNIX Park műfüves pályáin, majd vasárnap a MOL Aréna Sóstó Edzőközpontban zajlottak. 
 
Az országos döntő nyertese képviseli majd hazánkat Spanyolországban, az európai finálén.
 
 
A díjátadón készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
Szöveg és fotó: Bácskai Gergely
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.