„A rabbi feladata, hogy tanítson!” – bemutatták Székesfehérvár új rabbiját

2022.02.11. 14:32
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. február 11. (péntek) 
 
 
Pénteken délután a Városházán tartott sajtótájékoztató keretében dr. Cser-Palkovics András polgármester mutatta be Darvas Istvánt, Székesfehérvár új rabbiját. Darvas István a Zsidó Hitközség tanítását, a hitélet fellendítését és a zsidó vallás népszerűsítését tűzte ki célul.
 

Sajtótájékoztatón mutatták be a Székesfehérvári Zsidó Hitközség új rabbiját, Darvas Istvánt. Fontos esemény ez a hitközség életében, hiszen Székesfehérváron már közel 70 éve nem volt rabbi. A sajnálatos történelmi események a helyi zsidóságot sem kímélték, a második világháború során elkövetett deportálások megtizedelték a helyi közösséget: 1944 júniusában Hirschler Pál rabbit Auschwitzba deportálták, a várkörúti neológ zsinagógát pedig bombatalálat érte, és 1946-ban elbontották, majd utolsó rabbiját 1956-ban vesztette el a hitközség. A székesfehérvári Önkormányzat 2020-ban döntött úgy, hogy támogatja a Székesfehérvári Zsidó Hitközséget egy új rabbi foglalkoztatásában.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondása szerint a támogatás szándéka a 2020-as auschwitzi kegyeleti látogatáson fogalmazódott meg: „Ami történt, azt nem tudjuk meg nem történtté tenni, de van felelősségünk abban, hogyan tud növekedni lelki és szellemi értelemben egy közösség, hiszen erős közösség nélkül a város egésze sem elképzelhető. Annak külön örülök, hogy István az a személyiség, aki ezt a szolgálatot és hitéletszervező tevékenységet itt végzi. Rövid ismeretségünk alapján megállapíthattam róla, hogy pozitív gondolkodású ember, aki mindig azt nézi, hogyan tudunk előre menni.” – fogalmazott a polgármester.

Kiemelte továbbá, hogy az önkormányzat által nyújtott támogatás kizárólag a működéshez szükséges keretrendszer segítését jelenti: „Sem a közösség mindennapi életébe, sem a hitéletbe nem szóltunk és nem is fogunk beleszólni. A mi támogatásunk arról szól, hogy ennek a közösségnek helye és otthona van Székesfehérváron.”

Darvas István rabbi alá is támasztotta az őt felvezető pozitív gondolatokat. Mint elmondta, nagy elánnal veti bele magát a munkába, és a hitéletszervezői tevékenységbe. Egyik fő célkitűzésének a zsidó és nem-zsidó emberek közötti kapcsolat elmélyítését jelölte meg:

„Az a tapasztalatom nem csak Székesfehérváron, hogy időnként a zsidó közösség elzárkózik attól, hogy a nem-zsidó embereknek megfelelő információkat tudjanak a zsidó életről és közösségről átadni. Az elsődleges feladatunk az lesz, hogy a zsidó hitéletet erősítsük és meg stabilabbá tegyük, de legalább annyira fontosnak tartom azt is, hogy híd szerepet tudjunk betölteni Székesfehérváron belül a zsidó és nem-zsidó közösség között.” – mondta Darvas István rabbi, majd hozzátette, a zsinagógák és az imaházak mindenki számára nyitva állnak, akik kíváncsiak a zsidó vallásra. Előremutató a hitélet fellendülésének szempontjából, hogy a rabbi beszámolója szerint egyre több család és fiatal érdeklődik a vallás iránt.

Darvas István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség rabbija kéthetente a hétvégéken, valamint a zsidó közösség jelentős ünnepein és rendezvényein vesz majd részt. A hitközség programjainak és összejöveteleinek időpontját rendszeresen megtalálhatják a közösségi oldalukon.

A sajtótájékoztatón készült képeinket Galériánkból letölthetik.

 

 

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.