Civil hírek pályázatokról, véradásról

2022.02.17. 15:10
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. február 17. (csütörtök)
 
 
 
 
 
 

A város civil szervezetei február végétől nyújthatják be pályázataikat Székesfehérvár Önkormányzatához, hogy a Társadalmi Felelősségvállalási Alap keretből eszközbeszerzésre és táborok szervezésére támogatást kapjanak, mondta el a civil szervezeteket érintő sajtótájékoztatón Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka. Míg Berdó-Kovács Erika, a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője a február 23-i Civil Véradásra hívta fel a figyelmet.

A költségvetés elfogadását követően február végétől elérhetőek azok a pályázati lehetőségek, amelyekkel a helyi civilek munkáját segíti Székesfehérvár Önkormányzata. A Társadalmi Felelősségvállalási Alapból infrastrukturális fejlesztésre, eszközbeszerzésre, táboroztatásra, szociális és esélyteremtési, ifjúsági és gyermekprogramok, valamint az időskorúaknak szóló események szervezésére, illetve – év végén – a működési költségekre igényelhető támogatás, mondta Molnár Tamás. A környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka hozzátette: a városi pályázatok egyszerű formátumúak, a helyesen benyújtott pályázatok mindegyike támogatásban részesül. A hónap végétől a város honlapján elérhetőek lesznek a kiírás feltételei és a pályázati dokumentáció. Az első körben programszervezésre és eszközbeszerzésre pályázó civilek a tervek szerint májusban kaphatják meg a támogatást.

A tanácsnok kiemelte, a kormányzat által támogatott Városi Civil Alap keretében még két napig lehet benyújtani a pályázatokat.

A sajtótájékoztatón Berdó-Kovács Erika, a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője a Civil véradásra hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága kezdeményezésére hatodik alkalommal szerveznek civil véradást a Fehérvári Civil Központban. Az esemény megszervezésében részt vesznek a civil központok és a vérállátó szolgálatok dolgozói. A rendszeres véradásokra azért van szükség, hogy a vérellátás zavartalan maradjon, és mindenki azonos feltételekkel férjen hozzá vérhez és vérkészítményekhez. Az OVSZ munkája a hazai egészségügyi ellátás egyik alapköve, hiszen vérkészítmények nélkül számos beteg felépülése vagy élete válságba kerülhet.

A Fehérvári Civil Központban február 23-án, szerdán 14-18 óra között olyan 18-65 éves, minimum 50 kg testsúlyú lakosok jelentkezését várják, akik egészségesnek érzik magukat. A szakemberek azt javasolják, a véradás előtt mindenki bőségesen egyen, illetve fogyasszon sok folyadékot, és feltétlenül hozzák magukkal TAJ kártyájukat, személyi igazolványukat, valamint lakcímkártyájukat, és viseljenek maszkot. A helyszínen irányított véradásra is lehetőség van, de a szervezők azt kérik, hogy a betegnek minden adata (TAJ-szám, születési adat, kórházi osztály) legyen a véradónál. 

A tájékoztatón készült fotók és a véradás plakátja letölthetőek a Galériából.
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.