A Sasok sikerével zárult a IX. Kodolányi Műveltségi Vetélkedő

2022.02.18. 14:40
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. február 18. (péntek) 
 
 
 

Nyolc csapat részvételével zajlott le a IX. Kodolányi Műveltségi Vetélkedő. A diákok több székesfehérvári iskolából is kvalifikálták magukat, első körben egy esszé írásával. A közel háromórás vetélkedőn főleg természettudományi kérdésekben mérték fel a résztvevők tudását.

 

Pénteken délelőtt a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnáziumban rendezték meg a IX. Kodolányi Műveltségi Vetélkedőt. A verseny célja a hagyományokhoz híven idén is a szórakozva tanulás, a kreatív és önálló gondolkodásra ösztönzés, valamint a környezettudatosság erősítése volt. Ugyan a vetélkedő fő iránya a természettudomány volt, a kérdések között irodalmi, történelmi és közéleti témák is előkerültek. A délelőtti kezdés előtt a város nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a versenyzőket és a nagyszámú nézősereget:

„Nagyon köszönöm Kunné Trapp Valéria tanárnőnek, hogy kilenc évvel ezelőtt elindította ezt a versenyt. Azt gondolom, hogy egy ilyen komplex műveltségi vetélkedő hihetetlen felkészültséget és tudást igényel. Büszkék lehettek magatokra, és Székesfehérvár is büszke lehet a fiataljaira. Örülünk, hogy végre együtt lehetünk és közös programokat tudunk szervezni az elmúlt két év viszontagságai után.” – így kívánt eredményes versenyt és jó egészséget a diákoknak az alpolgármester.

A résztvevő csapatok, név szerint az EVEN, a Békák, a TóPartisokk, az Észbontók, a Sasok, a BioPunk, a Rózsaszín Párducok és a Felfedezők közel három órán át küzdöttek egymással és a különböző feladványokkal. Kezdésképpen, a csapatok, valamint a zsűri bemutatása után a verseny főszervezője, Csillag László tanár ismertette az első forduló eredményeit, ami alapján rögtön kialakult egy erősorrend. Ezután jó hangulatú erőpróba vette kezdetét: a négyfős csapatok filmrészletekkel, interaktív feladatokkal és érdekes szópárok definiálásával adtak számot tudásukról.

A zsűri pontozása és a közel három órányi versengés után kialakult végeredmény alapján az első helyen a Vasváris Sasok csapata zárt, mindössze néhány egyetlen lemaradva második lett a Rózsaszín Párducok, a dobogó alsó fokára pedig – szintén egy ponttal lemaradva - a TóPartiSokk állhatott. Remek bemutatkozó kisfilmjéért a zsűri különdíját az EVEN csapata kapta. A dobogós csapatok értékes könyvcsomaggal gazdagodtak, de a többi résztvevő sem csüggedhetett: értékes tárgynyereményekkel térhettek haza.

A vetélkedőn készült képeinket Galériánkból letölthetik.

 

-VÉGE-

Fotó: Varju Zoltán Mihály
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.