Összefogva nyújtanak segítséget a Székesfehérváron dolgozó ukránoknak

2022.02.24. 18:26
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. február 24. (csütörtök) 
 
 
 
 
 

Közösen biztosította támogatásáról és segítségnyújtási szándékáról a Székesfehérváron dolgozó ukránokat Sinkó Ottó, a Videoton Holding társ-vezérigazgatója és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A Jancsár Hotelben rendezett tájékoztatón jelen volt a Videoton számos ukrán munkavállalója is, akik konkrét kéréseket is megfogalmaztak.


Sinkó Ottó, a Videoton Holding társ-vezérigazgatója elmondta, hogy mintegy 200 ukrán munkavállaló dolgozik a cégnél, és szeretnének segítséget nyújtani számukra a háborús helyzetben. Próbálnak valamennyi kérésre, felvetésre reagálni, ami tőlük érkezik, és lehetőségük szerint teljesíteni ezeket a kéréseket.

Sinkó Ottó kiemelte, hogy első lépésként a kommunikációban kívánnak segíteni, hogy a Fehérváron élő és dolgozó ukránok tudják tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. A dolgozók kérdésére válaszolva elmondta, hogy a Videoton területén, a 79-es épületben gyors internetkapcsolattal rendelkező számítógépeket és telefonokat helyeznek el, illetve a Jancsár Hotelbe is hoznak 5 darab mobiltelefont korlátlan mobilinternet-kapcsolattal. Sinkó Ottó elmondta, hogy beszélt más fehérvári munkáltatókkal is, ahol nagyobb számban dolgoznak ukránok, és többek között a DENSO is segítséget kíván nyújtani számukra.

A Jancsár Hotelben rendezett tájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester aggodalmát fejezte ki az orosz-ukrán háború miatt, kiemelve, hogy a város szeretne megtenni mindent, hogy felhívja a figyelmet a béke fontosságára. "Ma estétől szimbolikusan a belvárosban a Harang-emlékműnél gyertyagyújtással fejezzük ki együttérzésünket, ez a hely béke-pontként szolgál majd mindenkinek, aki elkötelezett a béke iránt.” - mondta el Székesfehérvár polgármestere, aki szólt arról is, hogy a város számára fontosak azok az emberek, akik ukrán állampolgárként hosszú ideje itt élnek és dolgoznak Székesfehérváron, és akik munkájukkal eddig is sokat tettek azért, hogy városunk fejlődni tudjon. 

Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a város szeretne segíteni nekik mindenben, amiben csak tud. Hozzátette, hogy több vezetővel is tárgyalt a nap folyamán, akik olyan céget irányítanak, ahol ukrán munkavállalók dolgoznak. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy meg fogják adni a következő napokban azt az elérhetőséget, ahol közvetlenül kérhetnek segítséget a fehérváron dolgozó ukránok, és ezt eljuttatják a munkáltatóknak is.

A tájékoztatón jelen volt Molnár Attila, a Pannonjob Kft. ügyvezetője is, aki szintén támogatásáról biztosította az ukrán munkavállalókat. 

A sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.