Egymillió forinttal támogatta a város adománygyűjtését a székesfehérvári Hit Gyülekezete

2022.03.07. 16:44
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. március 7. (hétfő) 
 
 
 
 

A Hit Gyülekezete Székesfehérvári Gyülekezetének képviselői hétfőn délután jelképesen is átadták azt az egymillió forintos támogatást, mellyel a Székesfehérvár Önkormányzata által indított gyűjtést szeretnék támogatni. A városba érkező ukrán menekültek megsegítésére indított akció során már több mint hétmillió forint gyűlt össze.

 

A február 24-én kirobbant orosz-ukrán háborús konfliktus után Székesfehérvár városa mind önkormányzati, mind civil területen gyorsan reagált a kialakult helyzetre. Mindössze néhány nappal a háború kitörése után a város adománygyűjtést hirdetett az Ukrajnából érkező menekültek számára. Ehhez a gyűjtéshez csatlakozott most a Hit Gyülekezetének Székesfehérvári Gyülekezete, mely összesen egymillió forinttal támogatja a városba érkezők megsegítését. A gyülekezet beszámolt róla, hogy a Hit Gyülekezetének Szeretetszolgálatán keresztül az önkéntesek már a határmenti városokban és a budapesti pályaudvarokon is fogadják a menekülteket.

„Gyülekezetünk fennállása óta részt vesz Székesfehérvár és vonzáskörzetének támogatásában. Az Isten igéje bátorít erre minket. Jeremiás proféta mondja: igyekezzetek a városnak jólétén, mert annak jóléte a ti jólétetek. Éppen ezért a gyülekezetünk alapítványa és maga az egyház is szolgálja az itt élő embereket.” – nyilatkozott az adományozásról Keresztes László, a Hit Gyülekezetének székesfehérvári pásztora. Elmondása szerint az adománnyal nem csak a nehéz helyzetbe került családokat szeretnék segíteni, de a már eddig is példaértékű összefogást mutató lakosságot is ösztönözni szeretnék a további támogatásokra.

Példaértékű összefogásról számolt be dr. Cser-Palkovics András polgármester is, aki a város nevében örömmel fogadta a nagyösszegű adományt. A városvezető a jelképes csekkátadón elmondta, a Hit Gyülekezetének támogatásával együtt már több mint 7 millió forint érkezett a város által indított gyűjtésre. Az anyagi támogatáson túl ugyanakkor tárgyi, de mindenekelőtt lelki segítségre is szüksége van a háborús körülményekből menekülőknek.

„Kettős értelemben is segítség ez a támogatás. Segítség anyagi értelemben, de segítség morális szempontból is, hiszen jelzi az összefogás erejét. Ebben a helyzetben erre nagy szükség van, hiszen a háború nem lehet megoldás. A háborúnak csak áldozatai vannak: áldozatok azok is, akiknek egy bőrönddel a kezükben el kellett hagyniuk az országukat. Nekik egy jó szó is nagy segítség lehet.” – hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere. Hozzátette, példaértékű az az összefogás, amelynek köszönhetően a város lakói, különböző civil szervezetek, cégek és egyházi közösségek ilyen mértékben tudják segíteni a Székesfehérvárra érkező menekülteket.

Az Önkormányzat által nyitott adományszámlára továbbra is várják a felajánlásokat. Számlaszám: 12023008-00153647- 06700001

 

Az átadáson készült képeket Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.