Jótékonysági előadással és szállítással segít a színház

2022.03.09. 18:17
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. március 9. (szerda) 
 
 
 
 
 
 

Jótékonysági előadásokkal és az adományok célba juttatásával segíti a menekülteket a Vörösmarty Színház. Az április 9-én és április 10-én 15 órakor kezdődő A padlás című előadásokra mától válthatóak támogatói jegyek, jelentette be dr. Szikora János igazgató szerdán. A színházban tartott sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, elhangzott az is, hogy a teátrum teherautója segít a civil szervezetek által gyűjtött adományok szállításában.


A Vörösmarty Színház mint a közönség színháza mindig is fontosnak tartotta, hogy az elesetteken, bajbajutottakon lehetőségeihez mérten segítsen. Most az Ukrajnából érkező menekültek támogatása érdekében jótékonysági előadásokra várják a közönséget, és felajánlották teherautójukat a civil szervezeteknek a fehérváriak által gyűjtött adományok célba juttatására, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón.

„Aggodalommal és félelemmel olvassuk és hallgatjuk a híreket, latolgatjuk a jövő esélyeit, rettegünk a háború borzalmaitól. Szánalommal és megértéssel fordulunk azok felé, akiket a háború otthonaik elhagyására kényszerített. Ebben a helyzetben számunkra most az a legfontosabb kérdés, mi az, amiben mi segíteni tudnunk nekik a magunk eszközeivel.” – mondta dr. Szikora János. A teátrum vezetője elmondta, az április 9-én (szombaton) és 10-én (vasárnap) bérletszünetben játszott A padlás előadás jótékonysági célt szolgál majd. A mindkét napon 15 órakor kezdődő előadásokra támogatói jegyek vásárolhatóak 3500,- és 5000,- forint értékben. A jeggyel így nemcsak színházi élményhez juthatnak a nézők, hanem jó ügyet is szolgálnak. A teljes bevételt a színház a város által nyitott adományszámlára utalja majd. Dr. Szikora János hozzátette, ez az összeg még emelkedik, hiszen az előadásban részvevő színészek, nemes gesztusként, felajánlották a két nap fellépti díját is.

A színház másik felajánlásával az adományok szállításában nyújt segítséget teherautójával, amely ma is éppen a határra vitte a dolgozóik által összegyűjtött tartós élelmiszert. Az autót a következő időszakban térítésmentesen vehetik igénybe azok a civil szervezetek, amelyek szeretnék eljuttatni az összegyűlt felajánlásokat a határra, illetve a határon túlra.

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszönetet mondott a Vörösmarty Színháznak a felajánlásokért, a fehérváriaknak a menekülteknek nyújtott támogatásért. Beszámolt a határon szerzett tapasztalatokról. A képviselő Barabásra vitt adományokat, tegnap pedig a kormány által összeállított 850 millió forintos segélyszállítmány első tíz kamionját Záhonyon keresztül vitték Kárpátaljára. Itt hatalmas hangárokban sorakoznak az adományok, amelyeket szétválogatva indítanak Ukrajna belső országrészeibe. „Mind a határon, mind Kárpátalján szükség van a közösségi összefogásra. Példaértékű, ahogy Magyarország összefog, és segít a bajban.” - hangsúlyozta Vargha Tamás.

Székesfehérvár két irányban kezdett el segíteni a háború kitörése óta, mondta a város polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András szólt arról az adománygyűjtésről, amelyet civil szervezetek, közösségek kezdtek el Juhász László önkormányzati képviselő koordinálásával, és szállítják el a határra, vagy a határon túlra. Ehhez a munkához szállítóeszközök biztosításával nyújt segítséget a város. A polgármester hozzátette, azokra is gondolni kellett, akik hazánk felé menekültek. Viszonylag nagy létszámú ukrán közösség él és dolgozik évek óta a városban, akiknek családtagjaik folyamatosan érkeznek. A budapesti központi elosztóhelyekről is kerültek menekültek Székesfehérvárra, akikről morális kötelességünk gondoskodni. A polgármester ismét felhívta a figyelmet, hogy a tárgyi adományokat az Alba Bástya Központban fogadják, amely a raktározás mellett szakmai elosztóhelyként működik. Székesfehérvár adományszámlájára (12023008-00153647- 06700001) pedig bárki elutalhatja a felajánlott összeget. Ebből az ellátással kapcsolatos feladatok mellett többek között a gyermekek iskolai beilleszkedését is segíteni tudják majd. 

A sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.