Hamarosan újabb ükunokája érkezik! – a 90 éves Kalmár Lászlónét köszöntötte Székesfehérvár polgármestere

2022.03.10. 13:50
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. március 10. (csütörtök) 
Miniszterelnöki emléklappal és a város ajándékával gratuláltak.    Galéria
 
 
 
 
 
A 90 éves Kalmár Lászlóné Irénke nénit köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő. Az ünnepeltet Budai úti otthonában keresték fel, és nyújtották át számára a miniszterelnöki gratuláló emléklapot és a város ajándékát.

Kalmár Lászlóné Irénke néni 1932. március 10-én született Kalocsán, nyolcan voltak testvérek. Küzdelmekkel, munkával és felelősséggel teli életutat járt be, 17 éves volt, amikor elvesztette az édesanyját. Budapesten és Szegeden végezte az iskoláit, majd 1951-ben Székesfehérvárra költözött az első férjével a Videoton miatt, ahol egészen a nyugdíjazásáig dolgozott. Kétszer házasodott, második férjével harminc évet éltek Sárkeresztesen. Ma újra a megyeszékhelyen, egy szépen rendben tartott kertes házban él, ahol a gyermekek gondoskodnak róla, vigyáznak rá. Két fia révén 8 unokája, 6 dédunokája, 1 ükunokája van, és március 23-ra várják a második ükunoka, egy kisfiú érkezését.
 
Irénke néni szellemi frissessége ma is rendkívüli, sok keresztrejtvényt fejt, olykor éjfélig nézi a televíziót, és nagyon szeret kézimunkázni, hímezni, melyhez nagy többségében ő maga rajzolja elő a mintákat. Ha teheti, kimegy a szabadba, időnként még fát is vág, és sokat foglalkozik 13 éves imádott kiskutyájával. Mint mondja, olyan gyorsan eltelt a 90 év, hogy szinte észre sem vette, szomorúság, öröm és rengeteg munka volt benne, ma azonban az unokáira a legbüszkébb.
 
Budai úti otthonában dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő köszöntötte Irénke nénit a miniszterelnöki gratuláló emléklappal és Székesfehérvár városának, közösségének ajándékaival. Jó egészséget kívántak neki, bízva abban, hogy újabb kerek évfordulókon, a 95-dik és a 100-dik születésnapján ismét köszönthetik őt.
 
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
Szöveg: Havasi Tímea
 
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.