Hangszerbemutató a Zeneiskolában

2022.05.10. 13:05
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. május 10. (kedd)
 
 
 
 
 
 
 

Kisiskolásoknak tartottak hangszerbemutatót a Székesfehérvári Hermann László Zeneiskola Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Amelyik kisgyereknek annyira elnyeri valamelyik hangszer a tetszését, hogy jelentkezni szeretne növendéknek, már holnaptól megteheti. A Zeneiskola az alkalmassági meghallgatásait május 11-13-ig tartja.

 

A Széna téri, a Talentum és a Vasvári iskola diákjai a hangszerek birodalmában kirándultak ma délelőtt. A fafúvósok, rézfúvósok, billentyűs és vonós hangszeresek, népi énekesek a Hermann László Zeneiskola nagyterméből a zene szárnyán eljuttatták a hallgatóságot a tücsökciripeléstől hangos nyári rétre, a templomba és jártak a Duna partján is. Szólt a ragtime, de a TV Maci és a Magyar Népmesék jól ismert dallama is felcsendült a klasszikusok között.

Aki még nem tudta, milyen hangszert válasszon a következő tanévtől, az most sok segítséget kapott a hangszereket bemutató Fóris Istvántól, a zeneiskola igazgatóhelyettestől és a Hermannos diákoktól. A fafúvósok közül megszólalt a klarinét, a fuvola, az oboa, a furulya, a fagott, míg a rezeseket a trombita, a harsona és a tenor képviselte. Az orgona és a zongora mellett a gyerekek meghallgatták a gitár, a hegedű, és a nagybőgő hangját is. A hangszerbemutató zárásaként citerakíséret mellett a népi énekessel közösen énekelték el a Komáromi kisleány című dalt. 

Azok, akik kedvet kaptak ma, vagy már régóta fontolgatják  a hangszertanulást, nem kell mást tenniük, mint ezen a héten, azaz május 11-én (szerdán), május 12-én (csütörtökön) és május 13-án (pénteken) 14 -18 óra között bemenni a Zeneiskolába a képességvizsgáló alkalmassági meghallgatásra, ahol a jelentkezők zenei alapképességeit mérik fel: a tanár által bemutatott rövid, egyszerű ritmust a megadott tempóban kell visszatapsolni; néhány hangból álló dallamot (motívumot) hallás után vissza kell énekelni; a jelentkező gyermeknek korának megfelelő szinten, egy szabadon választott gyermekdalt kell önállóan elénekelni.

Az alábbi zenei tanulmányok közül választhatnak az érdeklődők: zongora, orgona, harmonika, hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő, gitár, fuvola, oboa, klarinét, fagott, furulya, trombita, tenorkürt, tuba, harsona, kürt, ütőhangszerek, népi hegedű, népi brácsa, népi bőgő, cimbalom, citera, tekerő, népi fúvós hangszerek (klarinét, tárogató, furulya, duda), valamint magánének, népdalének és előkészítő szolfézs.

További információ a www.hermannzenesuli.hu honlapon olvasható, illetve a 22/500-989 telefonszámon kérhető.

A bemutatón készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2022 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.