„Akit szeretnek, annak az élet öröm, akit szeretnek, százhúsz évig él.” – a fehérvári szépkorúakat köszöntötték

2022.05.19. 17:29
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. május 19. (csütörtök)
 
 
 
„Akit szeretnek, annak az élet öröm” – ez a dal csendült fel először csütörtökön délután Soltész Rezső műsorában, amellyel a város önkormányzata köszöntötte a székesfehérvári nyugdíjasokat. A járványhelyzet miatt többször elhalasztott programra sok szépkorú érkezett, és énekelte közösen az ismert slágereket a magyar könnyűzenei életben az 1970-es évek óta jelen lévő énekessel. 


A találkozás öröme és a régvárt műsor miatti izgalom hangjai töltötték meg csütörtökön délután az Alba Regia Sportcsarnokot.

A járványhelyzet miatt, a nyugdíjas szervezetek vezetőivel egyeztetve, többször is el kellett halasztani a város hagyományos, nyugdíjasoknak szóló ajándékműsorának megrendezését – éppen ezért a szépkorúak türelméért mondott elsőként köszönetet Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Mint mondta, idén két karácsonyi koncerttel is kedveskedik az idősebb generációnak a város: a tavalyi előadás mostani pótlásával, és a majd decemberre tervezett idei ünnepi programmal. Az országgyűlési képviselő saját családját hozta példaként, amelyen bemutatta a generációk közötti kapcsolat és egymás segítésének fontosságát. Végezetül valamennyi jelenlévőnek megköszönte, hogy vállalták a gyermekneveléssel járó feladatokat, most pedig nagyszülőként segítik a fiatalokat.   

A célunk, hogy minél több embernek okozhassunk örömet, szerezzünk egy kellemes délutánt – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. Majd egy néhány héttel ezelőtti programot elevenített fel, amikor egy kedves, éppen a századik születésnapját ünneplő fehérvári hölgyet köszöntött fel. Mint mesélte, az unokák néhány másodperc alatt zenét, muzsikaszót varázsoltak az ünneplésen. „Azt láttam ezen a kedves hölgyön, hogy abban a pillanatban elkezdett mozogni, táncolni, mosoly ült az arcára, látszott rajta, hogy évtizedeket fiatalodott. Egy ígéretet vettem ki belőle, hogy a 105. születésnapján is köszönthetem majd. Merthogy a muzsikaszó fiatalon is tart. Remélem, ez a mostani alkalom is szép példája lesz ennek, és kívánom, hogy nagyon sokszor tudjunk még találkozni!” – zárta köszöntőjét Székesfehérvár polgármestere.

„Akit szeretnek, száhúsz évig él.” – énekelte Soltész Rezső, aki műsorának első dalával reflektált a korábban elhangzott gondolatokra, és boldog éveket, a délutánra pedig jó szórakozást kívánt a fehérvári szépkorúaknak. A régvárt előadásban – egy kivételével – csupa régi sláger, sokszor énekelt dallam hangzott fel a közönség örömére. Az énekes a zeneszámok között is szóval tartotta a jelenlévőket, felelevenítve számos a saját életében és az elmúlt évtizedekben a könnyűzenei életben résztvevő művészként megélt pillanatot.  

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.




Szöveg: Stettler Zsuzsanna
Fotó: Simon Erika
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.