2,4 milliárd forintos tőkebevonás a Continest Technologies Zrt-nél

2022.05.20. 19:50
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. május 20. (péntek)
 
 
 
 
 
Összesen 2,4 milliárd forintos tőkebefektetést kapott három hazai kockázati tőkealap-kezelőtől növekedési terveinek megvalósításához a székesfehérvári Continest Technologies Zrt.
 
A Székesfehérvár Városi Alap és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures egyaránt 1-1 milliárd forintos tőkeinjekció révén kisebbségi tulajdonosként jelent meg az összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó társaságban, míg a Continest jelenlegi kockázati tőkebefektetője, a Takarék Kockázati Tőkealap további 400 millió forintos befektetést eszközölt a társaságban.
 
A tőkebevonás többek között a Continest Factory második székesfehérvári gyáregységének létrejöttét, valamint a jelenleg is meghatározó nemzetközi tevékenységének kiterjesztését, új piacokon való megjelenését támogatja. A társaság jelenleg 18 országban végez exporttevékenységet, így szállított konténeregységeket többek között Norvégiába, Litvániába, Lengyelországba, Romániába, Szerbiába, Izraelbe, az Egyesült Királyságba és Szaúd-Arábiába is.
 
A 2019-ben alapított Continest Technologies Zrt. működésének második évében, 2020-ban több mint 820 millió forintos árbevételt ért el, amely 2021-ben már 1,6 milliárd forintra emelkedett. A Continest által fejlesztett és gyártott, összecsukható konténerek célja, hogy innovatív módon, a fenntarthatóságot és a hatékonyságot szem előtt tartva nyújtsanak megoldást az ideiglenes infrastruktúrát igénylő helyzetekre. A társaság 2021-ben adta át első konténergyárát Székesfehérváron, amely jelenleg évente ezer darab összecsukható konténer gyártására alkalmas és összesen 53 alkalmazottnak ad munkahelyet. A jövőben lemezüzemükben és hegesztő csarnokukban robottechnológia támogatja majd a hatékony gyártást, ám emellett is jelentős létszámbővülést tervez a társaság és újabb ötven munkahelyet hoznak létre még idén, ezzel a gyártott éves konténerszám elérheti a háromezer darabot.
 
'Az új és a meglévő tőkebefektetőinkkel közösen, egy rendkívül stabil finanszírozási háttérrel nyílik lehetőségünk a szintlépésre, valamint arra, hogy újabb piacokon jelenjünk meg, még inkább hozzájárulva ezzel a hazai exporthoz. A kettes számú gyáregységünk megépítése, amelyet idén szeptemberben fogunk átadni, megnyitja előttünk a lehetőséget ahhoz, hogy még nagyobb volumenben tudjunk gyártani, valamint, hogy tovább fejlesszük a gyártástechnológiánkat." - mondta el a tőkebevonás kapcsán Tegzes Dániel, a Continest Technologies Zrt. stratégiai igazgatója.
 
A Continest fejlesztése összetalálkozott azzal az alappal, amit a partnereinkkel közösen erre találtunk ki – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. "Annak idején, amikor a Városi Alap létrehozásáról tárgyaltunk, pont az ilyen típusú cégek megtalálása volt a cél. Van ötletük, van mögöttük teljesítmény és van jövőkép is, de a következő szint meglépéséhez csak a tőke hiányzik." Fehérvár polgármestere gratulált és köszönetet mondott a fejlesztés minden résztvevőjének, és mint mondta: „egyet tudok ígérni, hogy a déli összekötő út hamarosan elkészül, és az Újváralja sor – Mártírok átkötése is megvalósul az Intermodális közlekedési központtal együtt."
 
Benke Ákos, a Focus Ventures Tőkealapkezelő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy missziónak tekintik, hogy hozzájáruljanak a hazai vállalkozások fejlődéséhez. A Continest termékeinek magas szakmai színvonala, profi menedzsmentje és a társaság eddigi teljesítménye abszolút meggyőző volt számunkra, bízunk benne, hogy a tőkeemelés segítségével támogatni tudjuk a Continest további terjeszkedését és nemzetközi sikereinek elérését - tette hozzá.
 
Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatójakiemelte, hogy az MFB Csoport tagjaként a cél, hogy a hasonlóan sikeres, fiatal vállalatok is töretlenül növekedhessenek. A Continest ráadásul különösen jó példaként szolgál a gyártással foglalkozó startupoknak arra, hogyan lehet pár év alatt nulláról milliárdos árbevételt elérni.
 
A Continestben korábban tőkét emelő Takarék Kockázati Tőkealap I. továbbra is meghatározó tulajdonos marad, a hosszú távú befektetői érdekeit szem előtt tartva pedig 400 millió forint tulajdonosi kölcsönt konvertál saját tőkébe a mostani befektetési körben, ezzel is elősegítve a Continest további eredményeit és növekedését -emelte ki Horváth Marcell, a Takarék Kockázati Tőkealap I-et kezelő DBH Investment Zrt. cégvezetője, befektetési igazgatója.
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
Szöveg és fotó: Bácskai Gergely
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.