Közvetlen kapcsolat a középiskolákkal – igazgatói fórumot szervezett az Óbudai Egyetem

2022.06.28. 16:07
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. június 28. (kedd) 
Nagyköveti kapcsolattartás kezdődik.       Galéria
 
 
 
 
 
 
Első alkalommal szervezett bemutatkozó fórumot a középiskolák igazgatói, képviselői számára az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar. A résztvevők megismerték az intézmény képzési portfólióját és a hallgatóknak nyújtott lehetőségeket, hogy még több fiatalt győzzenek meg arról, érdemes itt továbbtanulni. Az egyetem nagyköveti rendszert kíván indítani, hogy személyesen tartsa a kapcsolatot a középfokú tanintézményekkel.

Az Óbudai Egyetem Székesfehérváron olyan diákokra számít, akik elsősorban a műszaki területen szeretnének továbbtanulni. A keddi fórum célja volt, hogy a középiskolák vezetőin keresztül közvetlenül szólítsák meg a diákokat, és minél személyesebb kapcsolatot teremtsenek az intézmények felé.

Székesfehérvár Önkormányzata képviseletében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a fórum résztvevőit. Elmondta, hogy az esemény nagyon fontos a város jelene és jövője szempontjából. A helyi iparban folyamatosan növekszik az igény a mérnökök és a képzett műszaki szakemberek iránt. Az ÓE AMK kiváló partner, amely folyamatosan fejlődő, prosperáló és gyakorlatorientált képzési partner, rugalmasan kezeli az átlagos egyetemi kereteket és alkalmazkodik a helyi ipar igényeihez. Fontos, hogy az itt tanuló fiatalok számára jövőképet mutassanak, és meggyőzzék őket a helyben maradásról. Az ÓE AMK a duális képzés fellegvára országos szinten is, több tucatnyi vállalati együttműködéssel mintegy 200 duális képzési hely várja itt a fiatalokat.

Az egyetem képzési portfólióját és az hallgatóknak nyújtott szolgáltatásait Prof. Dr. Molnár András rektorhelyettes mutatta be. Elhangzott, kiemelten fontos, hogy a gyakorlatorientált tudással rendelkező hallgatók az iparba kikerülve minimális átképzéssel, betanítással hamar megtalálják a helyüket. Budapest mellett nagyon jelentős a székesfehérvári campus, ám az intézmény Kárpát-medence szerte, több nagyvárosban jelen van. Az egyetem oktat, kutat és fejleszt is, a kutatásfejlesztés tantervét saját tapasztalatok alapján állítják össze, a munkába a diákokat bevonják, így ők is részesei a fejlesztéseknek.

A rektorhelyettes kiemelte, Székesfehérváron szinte minden oktatási forma megtalálható, az itteni kar a budapesti telephely leképezése. Az egyetem álláspontja szerint a diákok maradjanak a lakóhelyükön, annak környezetében, tanulják ki ott a szakmát és maradjanak helyben. Székesfehérváron nem csak a képzések vannak meg, de munkahelyek is vannak, a mintegy 700 hallgatóval több mint 40 oktató foglalkozik. Országos szinten kiemelkedő az a kapcsolatrendszer, amit az Alba Regia Műszaki Kar kiépített a helyi iparral. Molnár András kiemelte, hogy a frissen végzett fiatalok 78 százaléka 2 hónapon belül, 92 százaléka fél éven belül talál munkahelyet.

„Segítsenek abban, hogy még több hallgatónk legyen, ezért hívtuk ide Önöket!” – fogalmazott Prof. Dr. Györök György, az ÓE AMK dékánja. Hozzátette, komoly intézményről van szó, melynek felépítése, sikerei mögött nagyon sok munka van, az egyetem jobb ipari kapcsolatokkal rendelkezik, mint bármelyik másik felsőfokú intézmény. „Meggyőződésem, hogy a nálunk tanuló fiatalok hamar el tudnak helyezkedni. Mi nem a „hezitálók” munkaerőpiacára gyártjuk a frissen végzett mérnököket. Nagyon pragmatikusan, az ipar elvárásainak megfelelően oktatunk!” – mondta Györök György.

Az ÓE AMK új kezdeményezésként nagyköveti rendszer indítását tervezi, hogy személyes kapcsolatok által közvetlenül elérje és tájékoztassa a középiskolákat, az ott tanuló fiatalokat.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 




Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Kiss László
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.