50 éves az 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet

2022.08.04. 17:58
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. augusztus 4. (csütörtök)
 
 
 
 
 

Fennállásának 50. évfordulójának alkalmából emléktáblát avattak a Kígyó utcában és Fehérvári Civil Központban ünnepi ülésen elevenítették fel az 1972-ben alapított 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet történetét.


Mától a Kígyó utca 2. számú épületén egy tábla őrzi az 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet alapításának emlékét. Ötven éve annak, hogy a Kígyó utca 1-2-3-4. (az egykori Velinszky László 11-14.) épület lépcsőházaiban birtokba vették az első tulajdonosaik lakásaikat, majd a 2. számú lépcsőház előtt a lakók megalakították Székesfehérvár egyik legnagyobb lakásépítő és -fenntartó szövetkezetét, a Kun Béla Lakásfenntartó Szövetkezetet Kecskeméti József szervezésével és irányításával, idézte fel az emléktábla avatáson az indulás pillanatait Herczeg József jelenlegi elnök. Az induló, 130 lakás száma a lakótelepek épülésével gyorsan növekedett, és a nyolcvanas évekre már 3940 tartozott a szövetkezethez. Ez 15000-20000 embert jelent. A ma felavatott emléktáblával a megalakulásra emlékeztek, tisztelegve az alapítók előtt, akik fáradságos, önfeláldozó munkával megteremtették a merőben új típusú épületüzemeltetés és épület fenntartási feladatokat ellátó lakásfenntartó szövetkezetek alapjait.

Az avatást követően a Fehérvári Civil Központban rendezett ünnepségen köszöntötték a Szövetkezet dolgozóit, a közösségek képviselőit és az együttműködő partnereket. Farkas Béla ügyvezető megemlékezett az elmúlt 50 esztendőről, majd Herczeg József elnök a szövetkezet jelenlegi helyzetéről számolt be. Elhangzott, jelenleg a lakásokban lévő vízmérő órák cseréje zajlik, valamint a lépcsőházakban a liftek szabványossági átszerelése. Összesen 77 darab felvonó üzemel a házakban, amelyek jelentős része már elkészült. A hátralévő felvonók felújítása folyamatosan halad, csak úgy, mint a lépcsőházak tervezett burkolási és festési munkálatai.  A Szövetkezet nemcsak a befizetett tagdíjakból gazdálkodik, hanem vállalkozói tevékenység keretében 16 társasház kezelését, illetve könyvelési feladatait végzi.

A táblavatón és az ünnepségen készült fotók letölhetőek a Galériából.
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.