Magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltó személyek – kiállítás a Koronázó téren

2022.08.10. 21:22
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. augusztus 10. (szerda)
 
 
 
 
 
 
 
A Székesfehérvári Királyik Napokra szabadtéri kiállítás nyílt a Koronázó téren Magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltó személyek címmel. Az Ars Sacra Alapítvány szabadtéri kiállítása augusztus 25-ig látható a Koronázó téren, a Nemzeti Emlékhely mellett.



A Kállai Nagy Kriszta grafikus kiadványokba készített illusztrációiból nyílt tárlaton Spányi Antal megyéspüspök mondott köszöntőt, majd Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója nyitotta meg a szabadtéri tárlatot.

Az Örvendj, magyar hon, jó anya című énekkel köszöntötte a megnyitó résztvevőit a Zsikó Zsuzsanna, Cserta Balázs és Varró János alkotta zenekar, majd Spányi Antal püspök arról beszélt, hogy az ember sorsa, amit Isten kijelölt számára az, hogy kiteljesítse önmagát és sorsát. „A kiteljesedett ember szent ember, aki megvalósítja Isten róla alkotott tervét. A Szent Istváni templom fölött a kiállításon bemutatott szentek alakja átöleli az egész történelmünket. A sor Szent Istvánnal kezdődik és Kaszap Istvánnal fejeződik be. Mindketten Székesfehérvárhoz kötődnek, de mindegyik szentünkről biztosan tudhatjuk, hogy eljöttek Szent Istvánhoz, itt jártak Székesfehérváron és megfordultak a szent király városában. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a kiállítás eljutott Fehérvárra azokban a napokban, amikor a megújult székesegyház kapuinak megnyitását ünnepeljük, amikor emlékezünk Szent István király felajánlására. Teljesítse be küldetését a kiállítás, mely mellett oly sokan el fognak haladni és érintse meg az emberek szívét és lelkét.” - mondta Spányi Antal.

Smohay András, az Egyházmegyei Múzeum igazgatója nyitotta meg a tárlatot. Mint mondta méltó és igazságos, hogy azon a helyen, ahol az első magyarországi szentté avatás volt Szent István és Szent Imre sírjánál egy magyar szenteket bemutató kiállítás nyíljon meg. Kiemelte, hogy Kállai Nagy Kriszta grafikus nagyon jól, karakteresen ábrázolja a szenteket, közel hozva így alakjukat az emberekhez. „Nagyon sok jó ember él közöttünk és a szentek is jó emberek, de talán valamivel többek. Azzal, hogy ők nem magukat élték, hanem Krisztust és ez az, ami teszi szentté őket.” Smohay András köszönetet mondott Róth Péter alpolgármesternek, az Ars Sacra Alapítványnak és Igaz Krisztinának a

A Barátok boltjában finom Szerencsi csokoládék is kaphatók, melyekről Kállai Nagy Kriszta ábrázolásai köszönnek vissza. 

A kiállítás megnyitóján készült fotók letölthetőek a Galériából.
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.