A szabadság reménye – Wathay Ferencre, a hős vicekapitányra emlékeztek

2022.09.19. 16:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. szeptember 19. (hétfő) 
 
 
 

Tizenötödik alkalommal tartott megemlékezést a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület Wathay Ferenc vicekapitány tiszteletére. Az 1602-ben a töröktől rövid időre visszafoglalt Székesfehérvár alkapitányáról a Nemzeti Emlékhelyen és a Prohászka ligetben emlékeztek meg.

Wathay Ferenc 454. évvel ezelőtt, 1568. szeptember 24-én született Vágon. Édesapja várkapitányként szolgált, a fiatal Wathay Ferenc pedig már tizenhét éves korában fegyvert ragadott – idézte fel a vicekapitány életét Berdó Gábor Károly, a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület elnöke a Nemzeti Emlékhelyen tartott megemlékezésen. Wathay közel 20 év katonai szolgálat után lett az 1601. szeptember 21-én visszafoglalt Székesfehérvár vicekapitánya. Az életéről szóló utolsó bejegyzések 1609-re tehetőek, ekkor édesapja nyomán cseszneki várkapitány lett.

A török elleni visszafoglalás körülményeit és Wathay életét Váczi Márk történész ismertette. A Sobor Antal 1980-ban megjelent, Hosszú háború című művéből származó idézettekkel színesített beszéd részletesen mutatta be a visszafoglalás körülményeit. Mint elhangzott, a hadvezetés már az 1590-es években tervezte a hadműveletet, ám azt végül 1601-ben hajtották végre. Ekkor a külvárosok már felszabadultak, a hadsereg pedig megkezdte az ágyúzást, ami lehetőséget nyitott a magyar csapatok benyomulására. A csaták után a várban uralkodó állapotokról Sobor Antal ír: lerombolt épületek, bűzös utcák, sebesült és elesett katonák képe fogadta a Székesfehérvárra visszatérő katonákat. Wathay Ferenc vicekapitány ezen körülmények között, a szabadság reményével szolgálta a várost, mígnem 1602 augusztusában Székesfehérvár újra elesett, majd több mint nyolc évtizedig török uralom alatt állt.

A megemlékezésen közreműködött a Hungaricum együttes, majd sor került a Wattay Nemzetség Hagyományőrző Egyesület nevében Bátonyi Pál zászlókötésére. A hagyományokhoz hűen átadták az idei Wathay Emlékérmeket is: Sztanó Gézáné nyugállományú alezredes és Tóthné Berti Magolna nyugállományú törzszászlós a 13-as és 14-es számú érmeket vehették át. Az ünnepi műsor után az emlékezők Wathay Ferenc Prohászka ligetben lévő szobrához vonultak, ahol katonai tiszteletadás mellett, néma fejhajtással tisztelegtek a vicekapitány előtt.

Koszorút helyezett el Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Lehrner Zsolt alpolgármester, Szabó Bakos Györgyné önkormányzati képviselő, valamint Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője is.

Az eseményen készült képeinket Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2022 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.