Negyed évszázad történetei – 25 éves a „Nem csak a húszéveseké a világ” Felsővárosi Nyugdíjas Klub

2022.11.17. 16:25
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. november 17. (csütörtök) 
 
 
 

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte csütörtökön a „Nem csak a húszéveseké a világ” Felsővárosi Nyugdíjas Klub. A klub a Felsővárosi Közösségi Házban emlékezett meg az elmúlt negyed évszázadról, ünnepi hangulatban.

 

1996-ban Bognár Mária klubvezető azzal a gondolattal kereste meg Szenes Ivánt, számos népszerű sláger szerzőjét, hogy zenés-táncos estet indítanának Székesfehérváron, „Nem csak a húszéveseké a világ” címmel. Az 1967-es dalt jegyző Szenes Iván erre áldását adta, majd 2006-ban ugyanezen a néven már nyugdíjas klubként folytatódott történetük, a névadó zene pedig védjegyükké vált. A kezdeteket csütörtökön délután Bognár Mária klubvezető idézte fel a Felsővárosi Közösségi Házban, aki a közel 50 fős tagsággal együtt ünnepelte a jubileumot. A klubtagok ebéddel, zenével és egy, az egyesület történetét bemutató installációval készültek a jeles alkalomra.

„A mai nap az ünneplés és a pozitív emlékek felidézésének napja.” – mondta köszöntőjében Bognár Mária, a „Nem csak a húszéveseké a világ” Felsővárosi Nyugdíjas Klub vezetője. Beszédében megemlékezett a névadó Szenes Ivánról, akinek családjához a mai napig szoros kapcsolat fűzi a klubot, valamint beszámolt rendszeres aktivitásaikról is. Mint elhangzott, részt vesznek a városi rendezvényeken, művészeti csoportot működtetnek, vetélkedőket és kirándulásokat szerveznek. Az idei évben ellátogattak a megújult Aranybulla-emlékműhöz és megnézték a Királyok és Szentek – Az Árpádok kora kiállítást is a Szent István Király Múzeumban. „Ezek a feladatok és találkozások repítettek át minket a korábbi nehéz időszakokon, és ez lendít át minket minden nehézségen.” – fogalmazott a klubvezető. Bognár Mária elmondta: a növekvő létszámú egyesülettel a jövőben is hasonló élményeket szeretnének átélni.

A város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Dr. Horváth Miklósné, Deák Lajosné és Földi Zoltán önkormányzati képviselők köszöntötték a klub tagjait. Dr. Cser-Palkovics András polgármester beszédében hangsúlyozta: egy város életének fontos mozgatórugói az olyan közösségek, mint a „Nem csak a húszéveseké a világ” Felsővárosi Nyugdíjas Klub. A világjárvány időszaka után felértékelődtek azok a találkozások, melyeket a klub biztosítani tud a nyugdíjaskorú embereknek. „A közösségek ereje sokszor jelent motivációt a kimozdulásra, a közös élmények szerzésére, legyen az egy kiállítás meglátogatása, vagy éppen egy kirándulás.” – fogalmazott a városvezető. „Mindig nagy segítség, ha van kihez tartozni. Önöknek van, hiszen ez a klub virágzik, és sok szép év vár még rá az elkövetkező időkben.” – köszöntötte az ünneplőket a polgármester, aki a város nevében egy oklevelet is átadott Bognár Mária klubvezetőnek.

Születésnaphoz hűen a köszöntők után ebéd, majd a torta felszolgálása következett, a jó hangulatról pedig az elmaradhatatlan zene és tánc gondoskodott.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2022 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.