Tanulók a hajléktalanokért – iskolások adományoztak a Kríziskezelő Központnak

2022.12.01. 12:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. december 1. (csütörtök) 
 
 
 

Gyűjtést szervezett a Székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda intézménye a Kríziskezelő Központnak. Az általános iskolás diákok több kilónyi tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a hajléktalanok számára.

Csütörtökön délelőtt érkezett meg az a több doboznyi adomány a Kríziskezelő Központ Sörház téri telephelyére, melyet a Székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanulói gyűjtöttek össze a hajléktalanok számára. A főleg tartós élelmiszerekből, konzervekből álló adományt a diákok az elmúlt hetekben gyűjtötték, majd a Kríziskezelő Központ munkatársainak segítségével pakolták be a Központ raktárába. A délelőtt során a fiatalok megismerkedhettek az intézmény mindennapi munkájával is.

Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője hálával fogadta a diákok adományát, akik már nem először gyűjtenek a Központnak. „A Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda hagyományosan, évek óta támogatja intézményünket. A mostani adomány szebbé teszi a hajléktalanok mindennapjait, valamint a közelgő karácsonyt is, hiszen most elsősorban az ünnepi felkészülés jegyében kapunk segítséget.” – mondta az intézményvezető, aki hozzátette, a fagyok beköszöntével továbbra is üzemel a Teajárat, így az utcán élők meleg ételhez juthatnak a hideg időben.

Szabó Márk, a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 7. osztályos tanulója elmondta: társaival fontosnak tartották, hogy beszálljanak a gyűjtésbe, hiszen a hajléktalanoknak az év ezen szakaszában van a legnehezebb dolguk.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.