A második gyertya is fellobbant a Városház téren

2022.12.04. 20:54
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. december 4. (vasárnap) 
 
 
 
 

Sokan osztoztak a meghitt hangulatban a Városház téren felállított Adventi színpadon, advent második vasárnapján. A remény gyertyájának meggyújtása előtt a Sing for Joy, utána pedig Takács Nikolas gondoskodott az ünnepi dallamokról.

 

Az esős idő ellenére megtelt a Városház tér advent második vasárnapján. Az ünnepi díszbe öltöztetett Belvárosban fél hattól folyatódott az adventi ablaknyitás hagyománya: Gyulai György Ákos, a Teleki Blanka Gimnázium 11. osztályos tanulójának produkciója vezette fel a Sing for Joy kórust. A Burján Orsolya karnagy vezetésével működő kórus olyan ismert nemzetközi és hazai karácsonyi slágerekkel örvendeztette meg a közönséget, mint a Carol of the Bells, a Deck the Halls, vagy épp a Mennyből az angyal. A színvonalas produkció után az időjárás is enyhülni látszott, kellemes decemberi időben lobbant fel a remény gyertyája.

 

Mészáros Attila alpolgármester beszédében elmondta, advent második gyertyája jelképezi az angyali üdvözletet, Jézus eljövetelének reményét, aki érkezésével elhozza számunkra a békét. „2022-ben nagyon fontos, hogy ezt a békét megéljük önmagunkban, közösségeinkben, Székesfehérváron és természetesen a szomszédban dúló háború kapcsán az egész világon. Kívánom, hogy ez a remény, és a tettekben megvalósuló szeretet kísérjen mindenkit az adventi készülődés során.” – fogalmazott köszöntőjében az alpolgármester, aki békés adventi készülődést kívánt a jelenlévőknek.

 

Tóth Tamás atya a hétköznapi csodák erejét hangsúlyozta adventi beszédében. Ahogy fogalmazott, sokszor a hétköznapok során, az ünnepi készülődés árnyékában történnek velünk olyan csodák, melyek bearanyozzák, szebbé teszik az életünket, hatással vannak a környezetünkre. Ezek a csodák egész évben jelen vannak, én pedig azt kívánom, minél több ilyen csodában legyen részük az adventi készülődés során is – fogalmazott Tóth Tamás atya, majd megáldotta a jelenlévőket.

 

Az ünnepi gondolatok és a második gyertya meggyújtása után Takács Nikolas, a 2010-es X-Faktorból is ismert énekes koncertje következett, aki karácsonyi dalokkal szórakoztatta a közönséget.

 

Az adventi programok sora jövő héten is folytatódik: mindennap 17.30 órakor nyílnak az adventi kalendárium ablaki a Városház téren felállított színpadon, ahol meglepetésprodukciók várják a látogatókat.

 

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

 

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.