A Kalandozás a Természettudomány Birodalmában vetélkedő egy komplex megyei szintű csapatverseny hetedik osztályos tanulóknak. A csapatok természettudományos próbákon vesznek részt úgy, mintha családok lennének. A családias szemlélet szimbolizálja az összetartozást, ahol a gyermek szerepet játszó csapattagért mindent meg kell tenni a többieknek.
A megmérettetésről Tóth István, a Vasvári Pál Általános Iskola fizika, technika és informatika tanára elmondta, ahogy az életben, a versenyen is összefogva juthatnak csak eredményre a fiatalok.
A megnyitón Lackó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy idén nyolc csapat verseng egymással a különleges megmérettetésen, amelynek döntőjébe csak a legjobbak juthatnak be. Bemutatta a zsűri tagjait is, akik között helyet kapott Galambos Zsuzsanna, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője, Nagy Judit, az OH tanulmányi versenyekért felelős vezetője és Viza Attila tanácsnok, önkormányzati képviselő is.
Viza Attila, a Palotaváros önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy sokan vesznek részt a versenyen, és köszönetet mondott a felkészítő tanároknak, illetve azoknak a szakmai műhelyeknek, amelyek lehetővé teszik, hogy ilyen fiatalon is megismerkedhessenek a diákok a természettudományok olyan széles körével, amely az elektronikáig és robotikáig vezetik őket.
Az idén kilencedik alkalommal szervezett vetélkedő március 8-ig tart és három szakasza van. A technikai rész volt szerdán délután a Vasváriban, ahol eldőlt, mely csapatok jutottak a döntőbe. A Vasvári hét diákja "Élvonalban az elektronikai áramkörök" címmel ismeretterjesztő előadásokat tartottak miközben a vetélkedő csapatoknak egy az előadáshoz kapcsolódó feladatlapot kellett kitölteniük.
A vetélkedő csapatok:
Szorgalmas méhecskék - Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár
Szörföző szurikáták - Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár
Newton - Zentai Úti Általános Iskola, Székesfehérvár
Öveges - Gróf Zichy János Általános Iskola és AMI, Soponya
Uránium - Szent Gellért Általános Iskola, Pázmánd
Homo Sapiens Sapiens - István Király Általános Iskola, Székesfehérvár
Alkimisták - István Király Általános Iskola, Székesfehérvár
Kvantum Family - Vasvári Pál Általános Iskola, Dunaújváros
Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.
-VÉGE-
Fotó és szöveg: Bácskai Gergely