Felragasztható halhatatlanság - bélyegkiállítás nyílt a Tóvárosi Általános Iskolában

2023.02.07. 13:30
KÖZLEMÉNY - 2023. február 7. (kedd) 
A tárlatot húsvétig láthatják a gyerekek.   Galéria
 
 
 
 
 
 
A Tóvárosi Általános Iskolában folytatódik a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör kiállítás-sorozata. Kedden nyílt meg és húsvétig látogatható az a különleges tárlat, amely az iskola profiljához igazodva a természet és a sport témakörökre épül. A tárlatot Mészáros Attila alpolgármester és Laczi Zoltán, a Kör elnöke nyitották meg.

A Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör 2018-ban kezdeményezte egy bélyegbemutató sorozat indítását a helyi általános és középiskolákban, illetve a közművelődési intézményekben. A sorozat több helyszínre eljutott az elmúlt években. A magyar bélyeg 1871 óta létezik, az azóta megjelent különleges darabokból állnak a Kör kiállításai. Fontos szempont, hogy az érdeklődést felkeltő színes, tematikus összeállításokkal közelebb hozzák a bélyegek világát a gyerekekhez. A Tóvárosi Általános Iskola sporttagozatos intézmény és örökös ökoiskola is, így itt a sport és a természet témakörökre épülő tárlattal készültek.

„A bélyegek tanítanak bennünket, tulajdonképpen minden darab egy apró alkotás. Készítésük szakértelmet, pontosságot igényel, de aki nem kötelezik el magát ennek a szenvedélynek, annak is örömet okoz a bélyegekben való gyönyörködés.” – hangsúlyozta a megnyitón Schnee Zoltánné intézményvezető.

„Egy bélyeg sokmindent jelez, legyen az művészet, történelem, hagyományőrzés, kultúra, természet..stb. Alkotás, amely több mint egy fénykép, egy leirat.  Képes arra, hogy tükrözze egy kor szellemiségét.” – fogalmazott Mészáros Attila alpolgármester, aki emlékeztetett arra, hogy régen sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett a bélyeggyűjtés és gyermekként ő is űzte ezt a hobbit.  Hozzátette, az online világ térnyerése és a postai szolgáltatások visszaszorulása okán ma már sokkal kevesebb bélyeget használunk, éppen ezért fontos, hogy a Városi Bélyeggyűjtő Kör őrizze és ápolja a hagyományokat.

Laczi Zoltán, a Kör elnöke a megnyitón arról beszélt, hogy még gyermekként ismerkedett meg a bélyegekkel és nagyon megfogta ez a különleges világ. A szervezet szakértő tagja a következő hetekben iskolai tanórák keretében mutatja be a kiállítás anyagát, illetve beszél a bélyegkészítésről, a bélyeggyűjtésről és arról is, hogy manapság mindenki elkészíttetheti a saját bélyegét a Magyar Posta közreműködésével. Márai Sándor szavait idézve „A bélyeg felragasztható halhatatlanság”.

A megnyitón közreműködött Mezei Maja 4.B osztályos tanuló és a Tóvárosi Általános Iskola énekkara.



A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



 


Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.