Nálad a szerva, Nagyi! – két év szünet után ismét megrendezték a családi tenisznapot

2023.03.11. 13:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. március 11. (szombat) 
Kicsik és nagyok sokasága sportolt együtt a Bregyóban.     Galéria 
 
 
 
 
 
 
A Bregyó-közben rendezték meg szombaton a nyolcadik, Nálad, a szerva, Nagyi! című családi tenisznapot. Az Alba Bianca Tennis Club programja azért is volt jelentős, mert az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt elmaradt. Földi Zoltán önkormányzati képviselő köszöntötte résztvevőket a város nevében.


A tenisznapot idén öt iskolában hirdették meg, így szép számmal jöttek kisgyermekes családok a Bregyó Tenisz Klub fedett pályáira. A játék a nemzetközi módszertanon alapuló, „PLAY & STAY” teniszoktatási programra épült, négy pályán zajlott kezdő, haladó és játékos szinten. Több edző foglalkozott a résztvevőkkel és adott szakmai tanácsokat. Megszólítottak kicsiket, nagyokat, felnőtteket, időseket azért, hogy a családok minőségi időt tudjanak együtt tölteni játékkal, sporttal és közösen fejlődjenek.

A korábbi években mozgáskorlátozott sportolók is rendszeresen csatlakoztak a programhoz, ám ezúttal technikai okok miatt az ő fogadásukra nem volt lehetőség.

A megnyitón Tóth Judit Bianca, az Alba Bianca Tennis Club egyesületi elnöke, a program szervezője örömét fejezte ki az újbóli találkozás kapcsán. Hangsúlyozta, hogy 500 évvel ezelőtt is volt teniszjáték labdaházi játék néven, melyet puszta tenyérrel űztek a sportolók, az edzőket pedig tenyérmestereknek hívták. A családi tenisznap legfőbb üzenete az együttműködés az edzőnkkel, önmagunkkal, a feladatunkkal és a társunkkal.

Baranyai Sándor, a Méltó Életért Alapítvány kuratóriumi tagja és Simon László főszponzor méltatták az eseményt és annak főszervezőjét. Sütő Csilla, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára elmondta, szervezetük különösen nagyra értékeli azokat a rendezvényeket, amelyek összekötik a családokat, a különféle korosztályokat a sportággal.

Székesfehérvár Önkormányzata és dr. Cser-Palkovics András polgármester nevében Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke mondott köszöntőt. Mint fogalmazott, a tenisznap beleillik fehérvári sportélet ars poeticájába, mert bizonyítja a közösséget, az összetartozást és a sport fontosságát, generációkon átívelően. Az eseményen részt vett Deák Lajosné önkormányzati képviselő is, aki egészséges, örömteli időtöltést kívánt.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 

 

Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Kiss László 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.