Középkori emlékek nyomában kutatnak a Zichy ligetben

2023.03.16. 13:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. március 16. (csütörtök) 
 
 
 

Az egykori Budai külváros területén több templom is lehetett, a csütörtökön délelőtt megkezdett talajradaros kutatások akár ezeknek az épületeknek a falait is megmutathatják. A szakembereknek nincs könnyű dolguk, hiszen hatalmas területről van szó, pozitív eredmény esetén azonban feltérképezhető lenne a Budai külváros egy része.

Körülbelül két hektáros területen végeznek csütörtök reggeltől talajradaros kutatásokat a Zichy ligetben a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont és a Munifext Kft. szakemberei. A mai Zichy liget területét is érintette az egykori Budai külváros, melynek egy épületrészletét tavaly nyáron találták meg a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola felújítása során. A Budai külváros nagy területével, kereskedelmi útvonalaival és templomaival fontos része volt a középkori Székesfehérvárnak. Nagyságát jól jelzi, hogy a Zichy liget mindössze egy töredéke a teljes városrésznek. Miután ezen a helyen nem végeztek még feltárást, így a szakemberek csak az írott forrásokra támaszkodhatnak, melyek alapján nehéz behatárolni, hol és milyen épületek helyezkedtek el a mai Zichy liget területén. Ebben lehet a kutatók segítségére az a talajradaros módszer, amit tavaly januárban a Palotavárosban is alkalmaztak.

A Budai külvárost Siklósi Gyula régész is kutatta, az ő feljegyzéseit szeretné most folytatni a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont Kulcsár Mihály igazgató vezetésével. Mint elmondta, a kutatóközpont névadója egykor fontos ásatásokat végzett a Zichy ligetben. Ennek a munkafolyamatnak a folytatása most a liget talajradaros felmérése, melynek célja, hogy a föld alatt maradtak-e értékelhető régészeti objektumok. Ez azért is fontos, hiszen a török megszállás alatt az egykori épületek elpusztultak. „A Budai külváros területén hét-nyolc templommal is számolhatunk, azonban adatok híján a helyük nem lokalizálható. Amennyiben szerencsével járunk, ezen a felmérés erre is választ adhat.” – fogalmazott az igazgató, aki azt is elmondta, hogy erről a területről lőtték egykor a Budai kaput, ami jelentősen hozzájárulhatott az épületek pusztulásához.

Dr. Stibrányi Máté régész, a Munifext Kft. képviseletében elmondta, hogy a talajradar segítségével körülbelül 1,5-2 méter mélységbe láthatnak le. Ez egy olyan módszer, amivel Székesfehérvár középkori topográfiájának ezt a részét még nem vizsgálták, így a szakember egyelőre kísérleti jellegűnek nevezte a munkálatokat. Miután a műszer képes felismerni az eltérő szilárdságú anyagokat, így reményeik szerint középkori épületek falait is megláthatják. Erre azért is jó az esély, hiszen ismereteik szerint 1780 óta nem volt a területen komolyabb építkezés, ha falakat találnak, azok feltehetően középkori eredetűek. „Megnézzük, hogy ez a módszer alkalmas-e a terület kutatására. Amennyiben igen, úgy térképező eszközökkel tudnánk megtalálni a középkori városrész egykori épületeit.” – fogalmazott dr. Stibrányi Máté.

A mérések nagyjából egy napot vesznek igénybe, az ezt követő utómunka azonban hetekig is eltarthat. A szakemberek szerint az eredményekre körülbelül egy hónap múlva lehet számítani. A kutatások a jövőben a III. Béla király téren, valamint a Szent Sebestyén-templom környékén folytatódhatnak.

Az eseményen készült képeinket Galériánkból letölthetik.

 

-VÉGE-

Fotó: Bácskai Gergely
Szöveg: Józsa Dávid 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.