Új digitális eszközöket kapott a Jáky József Technikum

2023.03.28. 14:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. március 28. (kedd) 
 
 
 

Új eszközökkel ajándékozta meg a British Telecommunications a Székesfehérvári SZC Jáky József Technikum informatika és távközlés ágazaton tanuló diákjait. A cég és az intézmény együttműködésében a diákok képzéseken is részt vehetnek.

Negyven darab laptopot és negyven darab LCD monitort adományozott a British Telecommunications a Székesfehérvári SZC Jáky József Technikumnak. Az új eszközöket az intézmény informatika és távközlés ágazatán tanuló diákjai kedden délelőtt, a digitális témahét keretében vehették át. Az eszközpark frissítése azonban csak az első lépése a BT és a Jáky együttműködésének. A jövőben a diákok a BT által szervezett képzéseken, tanfolyamokon is részt vehetnek, a végzősök pedig egy próba-állásinterjúval akár felvételt is nyerhetnek a vállalathoz.

Dr. Oroszné Stefánkó Éva igazgató a számítógépteremben rendezett ünnepségen elmondta: nagyon fontosak ezek az eszközök, hiszen az informatikában gyakran változnak az igények, gyorsan elavulnak a gépek. „Többféle módon lehet a szakképzési intézmények és a vállalatok kapcsolatát szorosabbra fűzni, ilyenek a szakmai továbbképzések, a tanfolyamok és az adományozás is. Örülök, hogy létrejött ez a kapcsolat, amiben a szakmai együttműködésen túl stratégiai partnerséget is szeretnénk kialakítani.” – fogalmazott az igazgató. Mint elhangzott, a BT által biztosított új eszközökkel a diákok korszerű körülmények között, releváns tudást sajátíthatnak el, ezáltal nem lesznek hátrányban a a munkaerőpiacra való kilépésükkor.

Az együttműködésben a British Telecommunications is elhivatott – erősítette meg Győri Péter Country Manager, ügyvezető. Beszédében elmondta, hogy a vállalat 1999 óta van jelen Magyarországon, jelenleg 2300 főt foglalkoztatnak, ebből 1700-at Budapesten. Fontos lépés volt a cég életében, hogy nemrég beköltözhettek a kelenföldi vasútállomás közelében található irodájukba, ami Székesfehérvárról is könnyedén megközelíthető. A diákoknak ebbe az irodába is lesz lehetőségük bekerülni, hiszen a BT munkatársai által tartott képzések és tanfolyamok felkészítik őket a vállalatnál felbukkanó feladatokra. A tanév végén a végzős diákok egy próba-állásinterjún is részt vehetnek, ami látszólag tét nélküli, ám a legrátermettebbek felvételt nyerhetnek a vállalathoz.

Szépné Holczer Piroska, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója örömét fejezte ki a felek közötti együttműködés miatt. Mint elmondta, a Jákyban évek óta remek képzés folyik a digitális területeken is, az új eszközök segítségével pedig egyszerűbben kamatoztathatják itt megszerzett tudásukat a diákok.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Varju Zoltán Mihály
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.