Futókörök napja Székesfehérváron – délután öt óráig bárki futhat

2023.05.21. 11:07
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. május 21. (vasárnap) 
 
 
 
 
 
Székesfehérvár idén is csatlakozott a Futókörök Napjához, melynek keretében országszerte 26 különböző helyszínen várták szeretettel a futókat. A legjobban teljesítők értékes sportszervásárlási utalványban is részesültek. A fehérvári futás jótékonyt célt is szolgált, ugyanis a FEMA Állatmentőket támogathatták a sportolók.
 
Vasárnap reggel kilenc és délután öt óra között rendezik a 2023-as Futókörök Napját a Haleszban. Az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság támogatásával és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének szakmai koordinálásával az ország 26 helyszínén vehetik birtokba a rekortán borítású futóköröket a sportolók.
 
A Halesz ligetben Székesfehérvár alpolgármestere Mészáros Attila nyitotta meg a rendezvényt, aki köszönetet mondott a szervezőknek az idei verseny lebonyolításáért. Mint emlékeztetett 2020 októberében adták át a Halesz liget rekortán futópályáját, amit azóta is nagyon sokan használnak nap, mint nap.
 
A versenyen bárki részt vehet, a megtett köröket időmérő chipek segítségével mérik a szervezők és a legtöbbet futó sportolók értékes sportszervásárlási utalványban részesülnek. A Futókörök Napja az Ötpróba szabadidősport program hivatalos pontszerző állomása.
 
A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének tájékoztatása szerint az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi évben megannyi rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért program támogatásával.
 
Abonyban, Bicskén, Budapesten (III., X., XV., XVIII. kerületek), Dabason, Egerben, Fóton, Gödöllőn, Gyömrőn, Hajdúböszörményben, Hatvanban, Kaposváron, Kazincbarcikán, Kiskőrösön, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Pápán, Pécsett, Sárváron, Szarvason, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben zajlik a verseny délelőtt 9 és délután 5 óra között.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
Szöveg és fotó: Bácskai Gergely
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.