Bokrétaünnep a Szent György Kórház új tömbjénél – A Modern Városok Program újabb fehérvári fejlesztése valósul meg

2023.09.15. 13:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. szeptember 15. (péntek) 
 
 
 
 
 
A Modern Városok Program keretében megvalósuló fehérvári fejlesztések egyik legfontosabb eleme a Szent György Kórház új épülettömbje. A Magyar Kormány összességében több mint 16 milliárd forintos támogatásával zajló nagyberuházás eredményének köszönhetően még modernebb és teljesebb körű gyógyítási munka valósulhatnak majd meg, szolgálva a fehérváriakat és az ellátási területen élőket.
 
 
Magyarország Kormánya még 2015-ben indította el a Modern Városok Programot, a hazai nagyvárosok számára legfontosabb fejlesztések megvalósításának támogatására. Székesfehérvár Önkormányzata és dr. Cser-Palkovics András polgármester kezdeményezésére a legfontosabb célokat megjelölő megállapodásba bekerült a Szent György Kórház újabb fejlesztési üteme is. Az új tömb – a 2015-ben átadott, Dr. Berzsenyi Zoltánról elnevezett háromszintes épületegyüttes után – immár a második lépés annak érdekében, hogy a székesfehérvári kórházban XXI. századi, modern gyógyítási és munkakörülmények valósuljanak meg. Emellett két ütemben összesen 208 új, ingyenesen használható parkolóhely létesült a kórház mellett, szintén az MVP keretében.
 
A Kórház most épülő, új tömbjében, az infektológiai, a pulmonológiai és az onkológiai osztály, valamint a hozzájuk kapcsolódó ambulanciák kapnak helyet, összesen 112 ágyon folyik majd a betegellátás. A 6.113,5 m² hasznos alapterületű, háromszintes épületben összesen 64 db 1 vagy 2 ágyas, önálló vizesblokkal rendelkező, akadálymentesített kórtermet alakítanak ki. Az új épület Kórházon belüli elhelyezése és az összekötő függőfolyosó lehetővé teszi a közvetlen kapcsolatot az intézmény többi egységével, a diagnosztika és a sürgősségi betegellátó osztály között is biztosítja a rövidebb, biztonságosabb betegutat. Ezzel párhuzamosan megvalósul az új tömb működéséhez szükséges orvostechnikai és informatikai eszközök, mobil bútorok beszerzése, valamint a hotel-diagnosztika-szakrendelő épületegyüttes légtechnikai fejlesztése is. Az összekötő folyosó felújítása során korszerű nyílászárókat építenek be, és a festés mellett új hidegburkolat épül.
 
A Kormány és Székesfehérvár önkormányzatának megállapodásában foglaltak alapján a Modern Városok Program keretében a beruházás megvalósítására összesen 15 milliárd forintot, valamint az eszközbeszerzésekre és a légtechnikai fejlesztésre további 1,6 milliárd forint fedezetet biztosít az állam.
 
Most újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az épülő új tömb elérte legmagasabb pontját. A pénteki bokrétaünnepségen Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes méltatta a nagyszabású egészségügyi fejlesztés megvalósulását, nagy napnak nevezve a mait a fehérváriak életében. „Ez az épület a mi kórházunk egyik tömbje, a fehérvári és a Fejér vármegyei gyógyító munka fontos része lesz.” – erősítette meg, köszönetet mondva a Kórház dolgozóinak, valamint a Magyar Kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnöknek és mindenkinek, aki saját „szolgálati helyén” segítette és támogatta ennek a beruházásnak a megvalósítását.
 
Prof. Dr. Bucsi László főigazgató a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban már megvalósult és jelenleg zajló fejlesztésekről szólt. „Összeszedtem az elmúlt időszakban befejezett és a folyamatban lévő projekteket. Ez a mostani beruházás nagyságát tekintve, financiálisan a leghatalmasabb, ami az elmúlt időszakban elindult a Kórházban.” – hangsúlyozta a főigazgató.
 
Székesfehérvár Önkormányzata képviseletében Mészáros Attila alpolgármester mondott beszédet, kiemelve az ezen a területen megnyilvánuló segítő odafigyelést. „Kiváló partnerre lelt a városban a Kórház, igyekszünk mindenben segíteni, hogy a kórház működése, a betegellátás színvonala folyamatosan emelkedjen.”
 
A pénteki rendezvényen jelent volt Nyul Zoltán, Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára, továbbá Bernwallner Vilmos projektigazgató, a kivitelező Konzorcium képviseletében.
 
A bokrétaünnepség keretében helyszíni bejárást tartottak az épülő új kórházi tömbben. A már szerkezetileg kész épület első és második szintjén jelenleg is zajlik a gipszkarton falszerkezet kiépítése, valamint gépészeti és elektromos alapszereléseket végeznek a szakemberek. A harmadik és negyedik szinten falazási és vakolási munkálatok zajlanak, továbbá készül a párazáró falazat is. Az új épület átadására várhatóan 2024. II. negyedév végén kerül sor.
 
A helyszínbejáráson készült fotók a kora délutáni óráktól letölthetőek a Galériából.
 
  
 
Forrás: Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, ÖKK
Fotó: Kiss László
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.