Népzene, gyermekműsorok és Magna Cum Laude – Demográfiai Csúcs a Zichy ligetben

2023.09.16. 21:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. szeptember 16. (szombat) 
 
 
 
 

A Civil Nappal összhangban rendezték meg a Demográfiai Csúcs fehérvári programját a Zichy ligetben. A családi napon a résztvevők gyermekműsorokon, illetve nép- és könnyűzenei koncerteken vehettek részt. Az est zárókoncertjét a Magna Cum Laude adta.

A Demográfiai Csúcsot 2015-ben indította útjára – akkor még államtitkárként – Novák Katalin köztársasági elnök, aki idén is az esemény házigazdája. A Budapesti Demográfiai Csúcs a demográfiai kérdések egyik legjelentősebb nemzetközi fóruma, ahova az idei alkalommal négy kontinensről több mint hatvan állam- és kormányfő, egyházi vezető, médiaszemélyiség és civil szervezeti vezető érkezik, akik a családok jövőképéről osztják meg gondolataikat. A rendezvény idén először Székesfehérvárral is összefonódott, miután a Fehérvári Civil Naphoz kapcsolódva gyermekműsorok és koncertek várták a családokat a Zichy ligetben.

A programok sorát 14.00 órától a SZIN-TÉR Színjátszó Egyesület interaktív gyermekműsora indította, ahol Szabó Miklós Bence zenés-improvizációs, interaktív mesemondással szórakoztatta a legkisebbeket. A játékot és kacagást a tánc váltotta fel: a Bakony Népzenei Együttes, majd a Kákics zenekar adott koncertet Gula Miklós közreműködésével. Az este első könnyűzenei fellépője a Roy & Ádám Trió volt, akik 1998-ban a Tartsd életben! című albummal robbantak be a köztudatba. Őket követte Zabos Regina, a Fehérvár Hangja 2015-ös szériájának győztese. A nap során a Fiatal Családosok Klubja Székesfehérvár arcfestéssel és kézműveskedéssel várta a kicsiket. Kapcsolódó programként pedig még Horváth Irma Ringatójához is csatlakozhattak - ezen a napon ingyenesen - a kisgyermekes családok.

A szombati nap zárókoncertjét a gyulai funk-rock zenekar, a Magna Cum Laude adta a Zichy ligetben. Az együttes nevéhez többek között olyan slágerek fűződnek, mint a Pálinka dal vagy éppen a Vidéki sanzon, melyeket nagy örömmel fogadott a közönség. Érdekesség, hogy Mező Misi, az együttes frontembere szorosan kötődik városunkhoz, hiszen felesége székesfehérvári születésű, családja még most is itt él, így gyakran járnak itt. A szép számmal megjelent közönség közel egy órán át élvezhette a többszörös Fonogram-díjas együttes koncertjét."

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.