100% sport, 100% aktivitás – szombaton kezdődik az Európai Sporthét

2023.09.20. 14:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. szeptember 20. (szerda) 
 
 
 

Székesfehérvár az idei évben is csatlakozik a szeptember 23. és 30. között zajló Európai Sporthét eseményeihez. A Magyar Szabadidősport Szövetség országszerte több száz aktivitással készül, melyek között Székesfehérvár és Fejér megye is kiemelt helyszínként szerepel. A részletekről szerdán a Túrózsáki úti Szabadidőparkban tartottak sajtótájékoztatót.

Az Európai Unió kezdeményezésére az Európai Bizottság 2015 óta rendezi meg minden évben az Európai Sporthetet. Az esemény idén is a hónap második felére esik, ezúttal szeptember 23. és 30. között várják a mozogni vágyókat. Az egész kontinensre kiterjedő kampány célja, hogy egy héten keresztül minél többen mozogjanak a programokon, ennek hatására pedig az év további részében is aktívak maradjanak. A rendezvénysorozat során több ezer esemény zajlik szerte Európában, fókuszban az olyan témákkal, mint a szabadban végzett sport, vagy éppen a közösségi edzések. A Sporthét eseményeit hazánkban a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálja, akik a sportegyesületekkel és önkormányzatokkal összefogva több száz helyen biztosítanak lehetőséget a mozgásra mind Székesfehérváron, mind a megyében.

Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal Szervezési Irodájának sportmunkatársa a sajtótájékoztatón elmondta: Székesfehérváron ismét számos program közül válogathatnak a résztvevők. A szeptember 23. és 30. közötti időszakban lesz petanque és Teqball bemutató, nordic walking foglalkozások, valamint a Halesz park 1000 méteres futókörén megrendezik az Őszi Futáspróbát is. Kiemelte a Nyitott tornatermek programot, ami ebben az időszakban sem áll le, és az Önkormányzat támogatásával hetente közel 4500 ember vesz részt rajta. A részletes programot a www.europaisporthet.hu oldalon a Hol mozoghatsz? fül alatt találhatják az érdeklődők.

„Ez a hét csak az egészségről és a sportról fog szólni, ezért nagyon fontos, hogy a gyerekektől az idősekig mindenki részt vegyen rajta.” – fogalmazott Deák Lajosné önkormányzati képviselő. Deák Lajosné mindenkit arra biztatott, válassza ki a számára megfelelő aktivitást, és vegyen részt a programokon, hiszen egyre több sportegyesület és civil szervezet biztosít erre lehetőséget az Európai Sporthét keretein belül. Hozzátette: örömmel látja, hogy a városrészek sportpályái a hétköznapok során is benépesülnek, rendszeresen használják őket a székesfehérváriak.

Ismét megrendezi Fitness by Night elnevezésű, minden korosztálynak szóló csoportos tornáját Rusznák Renáta fitneszedző, aki több foglalkozással is várja a sportos fehérváriakat. A szeptember 23-án, szombaton 21 órától kezdődő tréningen edzettségi szinttől függetlenül bárki részt vehet. „Edzőként fontosnak tartom, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő sportot.” – fogalmazott Rusznák Renáta, aki többek között aquafitnesszel és erősítő, alakformáló tornával is készül. Kiemelte, hogy a tréningek minden esetben ingyenesek, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötöttek. Regisztrálni ide kattintva lehetséges.

Az Európai Sporthét székesfehérvári programjait a www.europaisporthet.hu oldalon, valamint ide kattintva is elérhetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.