Mozart-zeneművel kezdődött el a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat új évada

2023.10.10. 12:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. október 10. (kedd) 
Még három koncert lesz a most indult sorozatban. 
 
 
 
 
 
 
 
Izgalmas koncerttel indult az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra című ifjúsági hangversenysorozata. A nyitó eseményen Mozart Jupiter-szimfóniáját hallgatták meg a diákok a fehérvári muzsikusok székházában. A következő hónapokban további három programmal folytatódik a sorozat.

A PartiTúra az Alba Regia Szimfonikus Zenekar népszerű sorozata, melynek keretében a komolyzene világába leshetnek be a fehérvári iskolások. Az egész évadban olyan zeneművek szerepelnek a műsorban, melyek univerzálisak, minden korosztálynak – óvodásoknak, általános és középiskolásoknak, felnőtteknek, időseknek –  szólnak, melyeket mindenki ért és érez – mondta el kérdésünkre Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője, aki kiváló muzsikusok és karmesterek közreműködésével vezeti a koncerteket.

Az október 9-10-i, hétfői és keddi nyitó hangversenyen W. A. Mozart Jupiter-szimfóniája volt műsoron, amely – a szerző feljegyzése szerint – 1788-ban íródott. A zenekart Paul Marsovszky vendégkarmester dirigálta. A Münchenben élő fiatal művész Dobri Dániellel egyidőben járt a Zeneakadémiára, számos rangos zenekarral dolgozott már együtt, és ezúttal az Alba Regia Szimfonikus Zenekar meghívására érkezett Székesfehérvárra. A PartiTúra december 4-5-én az Amerika hangja, 2024. január 18-19-én A jelen hangjai III. – Kortárs operabeavató, majd március 11-12-én Prokofjev: Péter és a farkas című koncertekkel folytatódik. A hangversenyekre jegyek vásárolhatóak a www.arso.hu portálon.

A zenekar egy másik beavató programja a Kérdezd a zeneszerzőt! című sorozat, melynek 2023/24-es első interaktív koncertje október 14-én, szombaton 19.00 órakor kezdődik az ARSO székházban. Ezúttal a magyar zeneszerzés három különböző generációjával ismerkedhet meg a közönség. A sorozat rendkívül népszerű, a törzsközönségen kívül szeretettel várják az új tagokat is a hallgatóság soraiba. Jegyek szintén itt kaphatóak: www.arso.hu

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.  

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.