Az egész család adogatott - Családi Tenisz Nap a Bregyóban

2023.10.14. 13:12
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. október 14. (szombat) 
 
 
 

Egész napos családi teniszezésre hívták a családokat szombat délelőtt a Bregyóban. A Ferrero és a Magyar Tenisz Szövetség rendezésében három pályán közel kétszázan teniszeztek. A résztvevők között voltak gyerekek, szülők, nagyszülők, de ellátogatott a rendezvényre a Kinder Joy of Moving nagykövete, Rita Grande egykori teniszező is.

Az egészen kicsiktől a nagyszülők korosztályáig mindenki játszott a Magyar Tenisz Szövetség és a Ferrero által megrendezett Kinder Kupán szombaton. Összesen körülbelül 200 résztvevő adogatott a Bregyó Sportközpont teniszpályáin, akik a torna elején előbb egy közös bemelegítésen megismerkedhettek a tenisz alapjaival, majd közel fél napon át mérkőzéseken vehettek részt. A családi teniszt a Magyar Tenisz Szövetség, az Alba Bianca Tennis Club, a Bregyó Sportközpont és természetesen a Ferrero – Kinder Joy of Moving programja hívta életre, azzal a céllal, hogy a fiatalok akár később is visszatérjenek a salakra, az idősebb korosztály pedig együtt élvezhesse a mozgás örömét velük.

Az ünnepélyes megnyitón előbb díjazták az előző Kinder Kupán és az az követő tornákon kiemelkedően szereplő gyerekeket, majd Sütő Csilla, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, Tóth Bianca, az Alba Bianca Tennis Club vezetője, Rita Grande korábbi WTA és ITF győztes teniszező, a Kinder Joy of Moving nagykövete, Sebestyén Katalin, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség elnökségi tagja és tenisz szakág-vezetője, Borsos Gábor korábbi Davis-kupa játékos, valamint a város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok nyitották meg a programot.

„Ez a játék fantasztikus lehetőség nem csak arra, hogy jól érezzük magunkat a pályán, hanem arra is, hogy remek emberi kapcsolatok szülessenek játék közben.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki köszönetet mondott a szervezőknek, köztük Tóth Judit Biancának, aki igazi missziós munkát végez egyesületével a tenisz oktatásában és népszerűsítésében. A polgármester hozzátette, két hét múlva a Magyar Tenisz Szövetség ismét egy nagy, nemzetközi tornát hoz Székesfehérvárra, valamint folyamatban vannak a tárgyalások, hogy a későbbiekben az új Alba Aréna multifunkcionális csarnokban a magyar válogatottat is láthassák a nézők a Davis-kupa keretein belül. „Az a célunk, hogy minél több sportágat lehessen Székesfehérváron magas szinten űzni, és azt hiszem, hogy a tenisz erre egy kiváló példa.” – emelte ki a városvezető, aki jó játékot és időtöltés kívánt a résztvevőknek.

Tóth Judit Bianca, az Alba Bianca Tennis Club vezetője a rendezvény üzenetét emelte ki: „Fontos, hogy a családok, a különböző generációk együtt dolgoznak és versenyeznek. Apa, anya, nagymama, nagypapa együtt élvezze a játékot ezen a napon.” Elmondta, hogy fontosnak tartja a sportág történelmét is megismertetni a gyerekekkel, hiszen ezzel a tudással is elmélyíthetik a sport iránti elkötelezettségüket és szenvedélyüket.

Sütő Csilla, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára megköszönte a lelkes gyerekek és családtagjaik részvételét. „Kiemelt célja a Magyar Tenisz Szövetségnek, hogy az utánpótlást támogassa, ezért is fontos számunkra ez a rendezvény. Fontos, hogy minél többen ismerhessék meg a sportágat és minél többen játsszanak, valamint a kísérőik is becsatlakozzanak a játékba.” – emelte ki a főtitkár, aki üdvözölte a Kinder Joy of Moving programot is, amely hosszú ideje segíti az utánpótlás teniszt.

A Kinder Kupa eredményeiről és következő állomásairól a szövetség honlapján, ide kattintva találhatnak további információkat.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.