Újabb járdákat újítottak fel a Sarló utcában

2023.10.19. 13:59
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. október 19. (csütörtök)
 
 

 
 
 

A Saára Gyula Út- és Járdafelújítási Program keretében elkészült a felújítása és akadálymentesítése a Sarló utca 14-es, 16-os és 23-as társasházak előtti járdáknak. A kivitelezés során akadálymentesítették a lépcsőházak és az üzletek bejáratait is.


A beruházás során a járdák részleges pályaszerkezet-cseréje is megtörtént, illetve a szegélyeket is mindenhol újraépítették. Nagyon ügyeltünk arra, hogy a lépcsőházak előtt az akadálymentesítés is megtörténjen azzal együtt, hogy megfelelő kifelé lejtése legyen a burkolatnak - mondta Tímár Tibor, a Városgondnokság műszaki ellenőre.

A Sarló utca 14. szám előtti új járdafelület mintegy kétszáz négyzetméter, a 16-os ház előtti 154 négyzetméter, a 23-as előtt pedig mintegy 450 négyzetméternyi új burkolatot építettek. Az aszfalt vastagsága mindenhol állandó, azonban alatta az alépítményeket úgy alakították ki, hogy az üzletek és lépcsőházak bejárata síkban legyen, és onnan kifelé folyjon a víz.

A Saára Gyula Program keretében épültek meg az új járdák több helyen is a Sarló utcában, és elmondható, hogy nagyon jól sikerült a kivitelezés - mondta Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője. A Sarló utca 23-as számú ház mellett biztosított lett a megfelelő vízlefolyás, és botlásmentesen megközelíthetőek a lépcsőházak bejáratai. A 14-es és 16-os házak mellett pedig nagyon rossz volt már a burkolat, ami szintén úgy újult meg, hogy akadálymentesen lehet a boltokba és a házakba belépni.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából. 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.