2023.10.25. 12:34
Szerdán állásbörzét szerveztek Székesfehérváron, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar kampuszán. A rendezvény, amelyen jelen volt az egyetem számos partnercége is, egyszerre segített a munkaadóknak megtalálni az ideális jelölteket és a hallgatóknak, hogy megtalálhassák a következő lépést a karrierjükben.
Állásbörzét rendeztek szerdán az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának K épületében, ahol két emeleten is találhattak standokat a hallgatók. Az egyetem partnercégei közül jelen volt az Arconic, a HARMAN és a DENSO is, míg az Alba Regia Műszaki Kar nem csak hallgatói révén, hanem foglalkoztatóként is képviseltette magát a Tudományos és Innovációs Park kapcsán.
Mészáros Attila alpolgármester a megnyitón kiemelte, hogy az egyetem és a városban működő vállalatok között olyan szimbiózis alakult ki az elmúlt években, amelyben óriási lehetőségek vannak, és óriási haszna van a város számára. „Az egyetem nagyon fontos Székesfehérvár jelene és jövője szempontjából, mert sok olyan szakon oktat, ahonnan számos hallgató kerül a fehérvári cégekhez. Nem csak a diploma megszerzése után, hanem már a duális képzés keretében is érkeznek jól képzett fiatalok a fehérvári cégekhez, és ebben a munkában az egyetem több tucat céges partnere vesz részt.” – emelte ki Székesfehérvár alpolgármestere, hozzátéve, hogy ez a rendezvény jó alkalom arra, hogy a cégek bemutassák azokat a lehetőségeket, amelyeket kínálni tudnak a fiataloknak. Mészáros Attila a város és az egyetem fontos feladatának nevezte, hogy olyan képzéseket legyenek, amelyek naprakész tudást biztosítanak azoknak, akik már dolgoznak a különböző cégeknél, hiszen a technológia folyamatosan fejlődik.
Az állásbörze kapcsán Dr. Györök György dékán hangsúlyozta, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara ars poetica szintjén vállalja a pragmatizmust, az iparhoz közeli képzések preferálását. „A hallgatókról szól az egész képzés, a legfontosabb, hogy megtalálják és meghatározzák saját magukat ebben a rendszerben, az egyetemen túl a munkaerőpiacon is. Az egymásra találásra a legjobb hely egy ilyen állásbörze.” – hangsúlyozta a dékán, aki szerint megerősíti az egyetemi attitűdöt, hogy az Alba Regia Műszaki Kar nem csak a kínálati oldalon jelenik meg ezen az állásbörzén, hanem foglalkoztatóként, egy Tudományos Park szintjén is.
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
Szöveg: Gáspár Péter
Fotó: Kiss László



